Győzelemmel hangoltak a Hepp-kupára

Egyetem Sport

Sorozatbeli hetedik győzelmét is megszerezte a DEAC Kamilla Gyógyfürdő a másodosztályú kosárlabda bajnokság 15. fordulójában.

A tabella tizedik helyén álló Microsec-Budafok együttese egy negyeden keresztül tudta tartani a lépést a debreceniekkel, a végére azonban meggyőző különbségű DEAC-siker született.

Nagyon nem találták a ritmust a DEAC játékosai a találkozó elején, melyet könyörtelenül ki is használtak a házigazdák. Három és fél perc elteltével már 9-2-re is vezettek a fővárosiak, ám ekkor Patkovic hárompontosával megtörte a hajdúsági gólcsendet. Lassan belelendültek a debreceniek, a Budafok precíz támadásainak ellenszerét azonban továbbra sem találták. Hiába érték utol többször is vendéglátójukat, a negyed hárompontos hazai előnnyel zárult.

A kétperces szünet után az agresszív letámadásnak és a tudatos támadójátéknak meg lett az eredménye, 26 pontnál utolérték ellenfelüket Takácsék, majd átvették a vezetést. A házigazdák elsősorban kezdőötösükben bíztak, míg a debreceni stáb gyakran frissítette csapatát. A csereként beálló Vas Viktor két perc alatt dobott nyolc pontjával jelezte, lehet rá számítani, míg a fővárosiak kulcsemberei láthatóan elfáradtak. Kiss ziccerével a nagyszünetben végül megnyugtatónak mondható nyolc pontos debreceni vezetést mutatott az eredményjelző.

A fordulás után hamar kétszámjegyűre tornázta előnyét a vendég DEAC, a Takács-Patkovic kettős a palánkok alatt dominált, míg Nagy Botond kétszer is betalált a hárompontoson túlról a játékrész elején. A szimpatikusan küzdő hazaiak közel húszpontos hátrányban sem adták fel, olykor szép támadásokat vezettek, az eredményen azonban nem tudtak jelentősen kozmetikázni.

A mérkőzés végkimenetele szempontjából a záró felvonás már csak formalitás volt, a debrecenieknél az addig kevesebbet játszók is szóhoz jutottak. A találkozó végére teljesen elkészült az erejével a Budafok, sokszor csak személyi hibák árán tudták feltartóztatni a DEAC rohamait, így tovább nőtt a differencia. A debreceniek könnyed játékkal arattak ismét sikert, megszerezve ezzel sorozatbeli hetedik győzelmüket. Jövő héten a Hepp-kupa budapesti négyes döntőjében védheti meg a bajnoki címét a csapat, az ellenfél az elődöntőben a szintén kiváló formában lévő Vasas Akadémia lesz.

 

Microsec-Budafok – DEAC Kamilla Gyógyfürdő 74-97 (24-21; 12-23; 16-24; 22-29)

Nagy Ágoston vezetőedző: a biztos győzelem volt az elsődleges cél. A jó játék, vagyis az együttműködés javítása volt egy másik szempont, hiszen ebben kell a legtöbbet változtatnunk, de a védekezésünk néhány részletét is gyakorolni akartuk. Egy kicsit gyengébb kezdés után, főleg a második félidőre megtaláltuk a saját tempónkat, mely a pontokban is meglátszott. Néhány jó egyéni teljesítményre is szükség van egy adott meccsen, amit nem mindig várunk feltétlenül ugyanazoktól az emberektől. Egy kicsit visszafogottabb játékkal talán sikerült átmenteni a jövő hétvégére az igazi formánkat, vagyis nem játszottuk ma ki magunkat. Ez azért fontos, mert bőven van bennünk tartalék és remélhetőleg potenciál is, ami a Hepp-kupához kell majd.

Kikaptak a lányok

Nem sikerült megnehezítenie a Keleti-csoportot veretlenül vezető MTK dolgát a DEAC női kosárlabda csapatának a női NB1 szombati játéknapján. A fővárosiak eddig mind a tizenkét mérkőzésüket magabiztosan nyerték a bajnokágban, így Kovács Imre tanítványainak a reális célkitűzés a tisztes helytállás volt.

A bajnokság toronymagas esélyese már a kezdéstől komolyan vette a találkozót, agresszív védekezésre állt be. A győzelemért járó két pont sorsa a nagyszünetig eldőlt, így a második félidőben láthatóan sokkal felszabadultabban játszottak a hazaiak, olykor látványos támadásokat is vezettek.

DEAC- MTK 43-77 (10-21,5-21,15-22,13-13)

Kovács Imre vezetőedző: fizikálisan és mentálisan is nehéz mérkőzés volt. Megilletődve kezdtünk és nehezen találtuk a ritmust az agresszívan védekező ellenfelünkkel szemben. A második félidőben sikerült kicsit felgyorsulnunk támadásban és okoztunk is néhányszor szép meglepetéseket a bajnokaspiránsnak.