Nőt vert az utcán – elfogták

Rendőrség

Egy nőt bántalmazott az utcán az a helyi férfi, akit a Készenléti Rendőrség járőrei fogtak el Debrecenben.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. augusztus 29-én 12 óra körüli időben Debrecenben, a Görgey utcán egy férfi előzetes szóváltást követően odalépett a sértetthez, akit többször megütött, majd a földre lökött. Az esetről egy állampolgár telefonon értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét. A bejelentést követően a helyszínre érkező Készenléti Rendőrség egyenruhásai a 40 éves nőhöz mentőt hívtak, valamint elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították a 30 éves bántalmazót. A nyomozók V. Lajost gyanúsítottként hallgatták ki.
A helyi lakossal szemben – szabadlábon hagyása mellett – súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Debreceni Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást.

Hirdessen nálunk! Megéri!