Céhes hagyomány megelevenedik, vízkereszt utáni szombaton vigasság kezdődik. A délebéd után érdemes felkerekedni kisebb és nagyobb családoknak, hisz tanúi lehetnek a mézeskalácsosok, bőrösök szorgoskodásának, a kovácsok munkálkodásának, amint épp a szerelemben égő párokat összekovácsolják. A Tímárház mesterei mellett idén is velünk lesznek az „új idők inasai”, a Beregszászi, a Brassai, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari, a Könnyűipari, a Mechwart, a művészeti iskolák közül pedig a Medgyessy Ferenc Gimnázium és a Kós Károly Művészeti Szakközépiskola tanárai és diákjai.
A Baltazár téren farsangi étkek, a körfolyosón a Langaléta Garabonciások vásári komédiái január 10-án, 14 órától a Kölcseyben.
Aprónépeknek és szüleiknek 16 órától a Bálteremben
Az égigérő fa – Benedek Elek nyomán, a MárkusZínház előadásában
játsszák: Pilári Gábor és Vajda Zsuzsanna
Az öreg király egyetlen leányát hirtelen forgószél ragadja el. Az egész birodalmat nyeri el, aki visszahozza és még a kezivel is számolhat, de számtalan herceg, lovag veszik oda a feladatban. Jánoska az egyetlen, aki a háromfejű sárkányt legyőzve hazaviheti Gyöngyvirág királykisasszonyt. A király boldog, halni sincs már kedve, hisz minden jó véget ér.
Minden korúnak 18 órától a Nagyteremben
„Lassú tűzzel guruló Nap” – a Sebő-együttes koncertje
Sebő Ferenc – ének, tekerő, gitár • Barvich Iván – tárogató, bolgár kaval, pánsíp, tamburák • Perger László – bolgár tambura, gitár • Soós Réka – ének, hegedű • Tímár Sára – ének, ütőhangszerek
Belépődíj egyéves kor felett:
a bábelőadásra: 1 000 Ft
a koncertre: 1 000 Ft
bérlet mindkét programra: 1 500 Ft (Bérlet kizárólag a Kölcsey Központ jegypénztárában vásárolható!)
A körfolyosó programjai ingyenesek.