Gyorskorcsolya Eb – A debreceni Nagy Konrád az egyetlen magyar

Sport

A hétvégén rendezik meg a gyorskorcsolyázók Európa-bajnokságát az oroszországi Cseljabinszkban, ahol a magyar színeket Nagy Konrád képviseli majd.    

Hirdessen nálunk! Megéri!

A 22 éves versenyző a tavalyi kontinensviadalon összetettben 22. volt, legerősebb távján, 1500 méteren pedig 14., s az MTI-nek azt mondta, utóbbi eredményén most javítani akar.     “A felkészülésem jól sikerült, beleértve az első négy világkupát, valamint az elmúlt hétvégi országos bajnokságot” – nyilatkozta a tavaly februári szocsi olimpián 1500-on 26. debreceni korcsolyázó, aki az újév első hétvégéjén megnyerte a magyar bajnokságot.

A férfiak az Eb első napján, szombaton 500 és 5000 méteren versenyeznek, a legjobb 24 folytathatja vasárnap 1500-on, majd az összetett első nyolc helyezettje léphet jégre a zárószámban, 10 ezer méteren. Nagy Konrád azt mondta, erős mezőnyre számít, ugyanakkor minimális elvárása, hogy az első napon bekerüljön a legjobb 24 közé, mivel csak így lesz lehetősége 1500-on is szerepelni.

A nőknél szombaton az 500 és a 3000 méteres távokon rendeznek versenyeket, vasárnap az 1500 és az 5000 méter következik.