Fucsovics Márton két szettben kikapott Stan Wawrinkától az egyesült államokbeli Cincinnatiben zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyének nyolcaddöntőjében.
A két játékos idén már kétszer is megmérkőzött egymással: Fucsovics a múlt héten nagy csatában, négy meccslabdáról kapott ki Torontóban, májusban viszont a genfi salakpályás versenyen a magyar legyőzte háromszoros Grand Slam-bajnok riválisát.
Cincinnati mérkőzésük többszöri halasztás után még csütörtökön kezdődött, ám akkor Wawrinka 2:1-es vezetésénél, Fucsovics adogatásánál az eső miatt be kellett befejezniük a játékot.
A pénteki folytatásban az első szett hajrájáig mindkét teniszező hozta az adogatását – igaz, Fucsovicsnak kétszer is bréklabdát kellett hárítania -, majd a svájci 5:4-es vezetésnél fogadóként kétszer is játszmalabdához jutott, és a másodikat ki is használta.
A második felvonásban a világranglistán 48. magyar játékos Wawrinka 3:2-es előnyénél veszítette el adogatását, a svájci pedig ezt követően szerváinál mindössze két pontot engedélyezett Fucsovicsnak, aki így 1 óra 23 pernyi játékot követően kiesett.
A nyíregyházi teniszező – aki először jutott ezres versenyen a 16 közé – ennek ellenére is karrierje legjobbjaként a 40. hely környékére jön előre a világranglistán.