Téglajeggyel is támogatják a leendő debreceni hospiceházat

Helyi hírek

Adományokból, szponzori pénzekből, többi között téglajegyek értékesítéséből és önkormányzati támogatásból kívánják felépíteni a gyógyíthatatlan betegek ellátására tervezett hospiceházat Debrecenben.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Porkoláb Gyöngyi, a Debrecen Hospice Ház Alapítvány kuratóriumi elnöke csütörtökön az MTI-nek elmondta:

Debrecen önkormányzata, a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet, a Debreceni Egyetem és a Méltóság mezeje mentális szemléletformáló program együttműködésében közösen dolgoznak a hospice-palliatív, a gyógyíthatatlan betegek tüneteit enyhítő ellátások, kezelések megteremtésén a városban.

Debrecen önkormányzata százmillióval támogatja a beruházást. Az első, egymillió forintos téglajegyet a debreceni Agro World Kft. vásárolta meg – közölte a kuratóriumi elnök.
A palliatív centrumot Nárcisz Debreceni Hospiceház néven szeretnék megvalósítani, a fekvőbeteg-szakellátási osztály a tervek szerint 2016 őszétől működne.

Papp László polgármester áprilisban jelentette be, hogy a gondoskodó város program keretében a debreceni önkormányzat százmillió forinttal támogatja hospiceház létesítését a Kenézy kórház területén.

Elmondta: Debrecen aktív szerepet vállal egy olyan központ létrehozásában, ahol méltó módon gondozhatják a végső stádiumba jutott gyógyíthatatlan betegeket.

Lampé Zsolt, a Kenézy kórház főigazgatója az április bejelentésen a magyarországi hospiceellátás fontos állomásának nevezte a Nárcisz Debreceni Hospiceház megvalósítását, amely a kórház területén, a terápiás részlegektől elkülönülten, de hozzájuk közel épül fel.

Porkoláb Gyöngyi akkor a program fontos céljának nevezte a betegek fájdalmainak, lelki szenvedéseinek enyhítését, és ezzel a legjobb életminőség elérését az utolsó pillanatokban, valamint a hozzátartozók segítését a betegség és a gyász terheinek elviselésében.