Téglával verte és rugdosta az idős házaspárt Miskolcon – a fáskamrában és a fészerben haltak bele sérüléseikbe

Helyi hírek

A Miskolci Törvényszék 2021 októberében első fokon már tágyalta Sz. S. vádlott ügyét, akit emberölés miatt állítottak bíróság elé.

Az eset a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik kedden 9 órától.

A Miskolci Törvényszék első fokon már 2021 októberében ítéletet hozott Sz. S. vádlottal szemben, akit nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, két embert ölt meg.  Az akkori ítélet életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A törvényszék megállapította, hogy a vádlott legkorábban 30 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyészség a vádlottnak a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből történő kizárása érdekében fellebbezett. A vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, így került az ügy Debrecenbe.

Két ember halt bele az üzleti tárgyalásba

A vádlott 2011 áprilisában, kora este egy idős házaspár házához indult, akiket már korábbról ismert.  Családjának azt mondta, üzleti tárgyalásra kell mennie Miskolcra. Az ingatlanhoz érve becsengetett, a sértettek pedig beengedték az ismerős férfit az udvarra. Ekkor a vádlott vélhetően egy téglával, majd puszta kézzel mindkét idős sértettet a fején többször, nagy erővel megütötte, majd a földre eső sértetteket testszerte kézzel ütlegelte, illetve megrugdosta.

Ezután a magatehetetlen férfit a fáskamrába, míg feleségét a szemközti fészerbe húzta és végtagjaikat műanyag madzaggal összekötötte. Ezt követően a vádlott a ház szobáit feltúrta, azt azonban nem sikerült megállapítani, hogy eltulajdonított-e onnan valamit. A kutatást befejezve a lakás ajtaját kulcsra zárta és elhagyta a helyszínt. A magukra hagyott sértettek a bántalmazás következtében, nem sokkal annak megtörténte után életüket vesztették. Holttestüket 2 nappal később az egyik szomszéd fedezte fel. A vádlott a cselekmény másnapján külföldre utazott és csak a holttestek megtalálása utáni napon tért vissza Magyarországra.

A tárgyalás nyilvános.

 

Egy ismeretlen eredetű levél miatt ki kellett üríteni a Debreceni Ítélőtáblát