első nap

Nemzeti Vágta – javában tartanak az előfutamok Szilvásváradon

Helyi hírek

 A vasárnap záruló eseményen 15 előfutamban 60 magyarországi és külhoni település felnőtt lovasa versenyezhet a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban a leggyorsabbnak járó elismerésért.

A Nemzeti Vágta rendezvényei, amelyeknek az idén is Szilvásvárad ad otthont, pénteken a nulladik nappal kezdődtek, szombaton előfutamokat, kocsitoló versenyt és méneshajtást láthatnak az érdeklődők.

Határon túlról is nyeregbe pattantak

A Nemzeti Vágtán hatvan település képviselteti magát. A megmérettetésen Erdélyből, a Vajdaságból, a Muravidékről, a Felvidékről érkezők is részt vesznek. A versenyzők nem egyénileg, hanem településenként indulnak. A nemzetközi futamokon kizárólag ötévesnél idősebb, magyar tenyésztésű lipicai lovakkal lehet rajthoz állni. A távot az előző évekhez képest egy körrel lerövidítették a középdöntőben és a döntőben. A Nemzeti Vágtán az előfutamban négy és fél kört teljesítenek a lovasok. A hatvan csapatból tizenhatan vesznek részt a vasárnap délelőtti középfutamokban, majd négyen a délutáni döntőben.

Huszárgyerekek, Kishuszárok

A 18 év alattiak az idén már két korosztályban indulhatnak: a 10 és 13 év közöttiek a Huszárgyerek Vágtán, a 14-17 évesek pedig a Kishuszár Vágtán mérhetik össze tudásukat. Előbbin 16, utóbbin 24 fiatal versenyez.Szombaton tartják a Huszárgyerek Vágta, a Kishuszár Vágta, a Fogatvágta és a Kocsitoló verseny előfutamait.

Vasárnap az Angol Királyi Testőrség is rajthoz áll

Vasárnap a nemzetközi résztvevők a hagyományos Nemzetközi Futamban is összemérik erejüket, amely idén a Nemzetközi Lovas Díszegységek futama lesz az Angol Királyi Testőrség és a Bahreini Királyság csatlakozásával. A zárónapon a HaZám Lovasudvar gyermeklovas bemutatója, a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület programja, emellett 1848-49-es csatajelenet, a Győri Ördöglovasok bemutatója, a Hagyományőrző Lovas Betyárok Egyesület puszta ötös és csikós bemutatója, történelmi lovasfelvonulás és méneshajtás is várja az érdeklődőket.

Kelet-Közép-Európa legnagyobb amatőr lovas versenyének valamennyi hétvégi futama és programja élőben követhető az m4sport.hu-n és a médiaklikk.hu oldalon. A döntő futamokat vasárnap 15 órától élőben közvetíti a Duna tévécsatorna is. A rendezvény részletes programja és további információk a www.vagta.hu oldalon olvashatók.

(MTI)