Szeged, Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, Zsigmond Vilmos, díjkiosztó, záróünnepség, Belvárosi Mozi, film, mozi

A gasztronómia köré szervezett programokkal várja a látogatókat a miskolci Herman Ottó Múzeum

Helyi hírek

A múzeum és a gasztronómia kapcsolata köré szervezett programokkal várja a látogatókat a miskolci Herman Ottó Múzeum a Múzeumok Őszi Fesztiválja című országos programsorozat keretében november tizedikéig.

Szolyák Péter múzeumigazgató a programsorozat sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a múzeumok a gasztronómiával kapcsolatban is sok információt őriznek, az intézmény gyűjteményei, műtárgyai, leletei pedig ebből a megközelítésből kerülnek majd középpontba.

A múzeumigazgató szerint az intézmény “programcsomagja” a képzőművészetben, a néprajzban, a régészetben és a történettudományban fellelhető, gasztronómiával kapcsolatos vonatkozásokra is reflektál.

A Herman Ottó Múzeum gyűjteményében hagyományos ételkészítési technikák, használati tárgyak és mesterségek is feltűnnek

– jegyezte meg.

Szolyák Péter elmondta, a programokat több helyszínen szervezik meg: a központi épületben, a Pannon-tenger Múzeumban és a Képtárban, a Miskolci Galéria Rákóczi-házában, a Thália-házban és a Régészeti Látványraktárban, valamint a Cserépvárban. Megjegyezte, tizenhét programmal készülnek, emellett november elején az Országos Múzeumpedagógiai Konferenciát is Miskolcon szervezik meg.

Bay Judit, a múzeum kommunikáció és marketing projektvezetője a sajtóeseményen többek között arról beszélt, az intézmény egy olyan görögkatolikus kiállítással is készül, amely a Bibliában fellelhető ételekre, italokra hívja fel a figyelmet. Ehhez kapcsolódva borkóstolót is szerveznek a Hangavári Pincészettel, amelynek borával tavaly karácsonykor Ferenc pápa misézett.

A projektvezető megjegyezte, a Borgó című programban egy rabbitól tudhatnak meg többet a látogatók a zsidó étkezési kultúráról, míg a képtári sorozatok egyfajta “szellemi étlapként” szolgálnak majd.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a programok között egyebek mellett egy rendhagyó tárlatvezetés keretében a gyermekek megismerhetik a dinoszauruszok táplálékláncát, emellett a látogatók a múzeum A titkos és a publikus című állandó kiállítást is megnézhetik majd. Lesz még játékos gyümölcsszedés “kicsiknek és nagyoknak” csendéletek bevonásával de “ikonikus mesés ételekkel” megismerkedhetnek az érdeklődők.

A jubileumi CineFesthez kapcsolódva A nagy zabálás című programban olyan “kultikus” olasz filmeket mutatnak be, melyekben az étkezés, a közös étkezés vagy az étel kulcsszerepet játszik. A szervezők Krúdy Gyula nyomán egy társasági “kalandtúrával” is készülnek a művészetek és a gasztronómia világában, emellett a látogatók egy régészetről szóló műhelybeszélgetésen is részt vehetnek – olvasható a programfüzetben.

(MTI)