Felszámolják a debreceni villamosvonal-építésben is érdekelt céget
A Fővárosi Bíróság január 16-án elrendelte az Arcadom Zrt. építőipari vállalat felszámolását.
A Fővárosi Bíróság január 16-án elrendelte az Arcadom Zrt. építőipari vállalat felszámolását.
Résztvevők közös képet készítenek a Nord-Point Kft. naperőművének avatásán Berettyóújfalu közelében 2015. január 19-én.
Újabb leépítéseket jelentettek be a Tesconál. Március közepétől megszüntetik a lánc optikai szolgáltatásokat nyújtó csoportját, és bezárnak azok az üzletek is, ahol optikai és fotószolgáltatásokat árusítanak.
Megkötötte szerződését a Hajdúság 400. önkéntes műveleti tartalékos katonája január 13-án Debrecenben.
A debreceni Város Bálok történetében először rendezte meg közösen, 2015. január 17-én Debrecen városa, a Debreceni Egyetem és a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Város Bálját a Kölcsey Központban.
Erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak a nyugati tájakon vékonyodhat el vasárnap és hétfőn napközben is a felhőzet.
Vasárnap a díszmadaraké lesz a főszerep a hajdúsági fővárosban.
A HNPI Oktatási és Turisztikai Osztálya ezen a télen is megrendezi “Hortobágyi esték” című előadássorozatát, melyre havi egy alkalommal várja az érdeklődőket novemberben, januárban és februárban.
Szombaton egyre több lesz a felhő felettünk, de a Tiszántúlon még délután is számíthatunk szűrt napsütésre.
Galambok egy társasház tetején Debrecenben 2015. január 16-án. MTI, fotó: Czeglédi Zsolt