Jótékonysági felhívás
Jótékonysági árverés a Gyengénlátó Gyermekekért és a Hajdúsági Vakvezető- és Segítőkutya Képzésért Alapítvány javára.
Jótékonysági árverés a Gyengénlátó Gyermekekért és a Hajdúsági Vakvezető- és Segítőkutya Képzésért Alapítvány javára.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez vasárnap eljuttatott országos, középtávú előrejelzésében azt írta: hétfőn túlnyomóan borult, párás idő lesz, délután a Dunántúlon felszakadozik a felhőzet.
A Hajdú-Bihar Megyei Diákönkormányzatok Szövetsége, valamint több megyei sportszövetség illetve egyéb szponzorok közreműködésével ismét megrendezik a 7. Megyei Karácsonyi Sportnapokat.
Ételt osztottak a rászorulóknak a Széchenyi-kertben. A Magyar Református Szeretetszolgálat és a Nagycsaládosok Egyesületének közös akciójában 135 család kapott adományt.
A fogyatékossággal élő emberek termékeinek megvásárlása a társadalmi felelősségvállalásról is szól, arról, hogyan tudnak az emberek közösséget vállalni egymással – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn, amikor az egyik budapesti bevásárlóközpontban megnyitotta az idei Segítő Vásár elnevezésű programot.
Szilárd Leó világhírű magyar származású fizikus után nevezik el az új debreceni szuperszámítógépet. A Nemzeti Információs és Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) november elején hirdette meg névadó kampányát, amelyre két alatt több mint 700 javaslat érkezett – közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
A Debreceni Járási Hivatalban, tegnapi napon tartott értekezletnek, a polgármesterek védelmi igazgatási tevékenységének, valamint a természeti és civilizációs katasztrófák veszélyhelyzet kezelési feladataira való felkészítés volt a fő célja.
A belvárosi üzletek összehangolt kuponakciót hirdetnek 2014. december 6-24. között.
Országos akció keretében, karácsonyig megyénkben is soron kívüli célellenőrzéseket tartanak a katasztrófavédelmi kirendeltségek hatósági osztályainak szakemberei.
„ Remény-Tele”címmel tartós élelmiszer-gyűjtő segélyakciót szervez a Magyarországi Dorcas Segélyszervezet, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Debreceni Református Egyházmegye a Tiszántúli Református Egyházkerület támogatásával.