Csütörtökön kezdődik a harmadik Boldogkisfalud Feszt a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Bodrogkisfaludon, ahol többek között a Kispál és a Borz is fellép.
A szervezők tájékoztatása szerint a június 30-ig tartó fesztivál a zene, az irodalom és a képzőművészet köré szerveződik, a fellépők között pedig ott van az idén harminchét éves Kispál és a Borz is.
Koncertezik az ötödik születésnapját ünneplő Carson Coma, a Felefánt (Szendrői Csaba – Tóth András duója), Németh Juci és G. Szabó Hunor párosa, Beck Zoli és Grecsó Krisztián kettőse, valamint a francia Les Gars Dans L’Coin is, akik Párizsból érkeznek a borsodi településre.
A zenei programok mellett a gasztronómiára is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők: a rendezvényen tíz borászat termékei lesznek elérhetők és egy vendégborász is érkezik a fesztiválra. A sörkedvelők a tokaji BAZ Beer kézműves sörfőzde kínálatából válogathatnak.
A Seven Hills Distilleryben Tokaj Gint és Furmint Vodkát kóstolhatnak majd a látogatók, akik egy “lepárlótúrán” a berendezéseket is megismerhetik.
Lesznek hajós borkóstolók a Bodrog folyón, dűlőtúrák, de Závada Péter költő és Luka Enikő soproni borász beszélgetéssel egybekötött borkóstolóján is részt vehetnek a vendégek. Emellett a fesztivál Ungváry Krisztián történész és borász előadásának és kostolójának is helyszínt biztosít, de színházi produkciók is vendégeskednek majd a rendezvényen – írták a szervezők.
A Kisfalucska Udvarház és Bisztró udvarán a Magyar Bor és a Boldogkisfalud Feszt együttműködésének eredményeként tizenöt helyi borászat harminc tételét kóstolhatják meg a látogatók, a Miskolci Nemzeti Színház közreműködésével pedig két, részben interaktív előadás érkezik a fesztiválra.
Az eseményt idén egy sportos kísérőrendezvénnyel bővítik, melyen a jelentkezők egy biciklis és két futó számban próbálhatják ki magukat. A futóversenyek útvonala a Bodrog gátján és partján vezeti a résztvevőket, míg biciklivel a Tokaji Kopasz-hegy megkerülése lesz a cél.
Egy másik kísérőrendezvény, az Art kontroll egy képzőművészeti kiállítássorozat keretében ad lehetőséget fiatal művészeknek a bemutatkozásra, de elismert alkotók műveit is megtekinthetik a látogatók. A fesztivál első, BoldogZöldfesztre keresztelt csütörtöki napja ingyenes lesz, ahol zenei képzőművészeti, természethez kötődő és gasztronómiai programokkal várják a látogatókat a szervezők.
A tájékoztatás szerint a község szívében, a képzőművészeti kiállítások és a sportrendezvény szomszédjában az Öreg Tölgynél sátorhelyekkel is készülnek a szervezők, de lesz sport- és BMX-pálya, valamint biciklikölcsönző is.
(MTI)