Kásler Miklós

Kásler: “Soha nem hangzott el olyan utasítás, hogy ágyakat kell kiüríteni a kórházakban”

Ország

A kormánybarát Demokratában szúrt ki egy Kásler Miklóssal készített alákérdezős interjút az Index.

Az Emmi-miniszter a hetilapnak úgy fogalmazott, hogy

soha nem hangzott el olyan utasítás, hogy ágyakat ki kell üríteni a kórházakban.

Kásler csúsztatásnak nevezi, hogy ki kellett üríteni ágyakat.

Leírta, hogy kiürítettek 1170 kórházi ágyat – nagy erőkkel vonult ki hozzá a rendőrség

Kiemelte:

Ilyen utasítás soha nem hangzott el. A kezelés és az intenzív ellátás bővítésének a feltételeit kellett biztosítaniuk.

Azt is mondta:

Az viszont, hogy kit küld haza és kit nem az orvos, kizárólag a saját szakmai és emberi felelőssége akár van járvány, akár nincs.

Nem a minisztérium döntött a betegek kezeléséről, hanem a szakmai kollégium, amelynek 62 tagozata van, mert ennyi orvosi szakmát tartunk nyilván. E grémiumok dolgozták ki azokat az ajánlásokat, amelyek alapján el tudta dönteni az orvostársadalom, melyik betegség kezelését lehet átmenetileg elhalasztani, és melyikét nem. (…) Az orvostársadalom döntő többsége hősiesen helytáll, köszönet érte. De vannak közöttünk olyanok, akik nem szimpatizálnak a kormánnyal, és ha módjuk van rá, annak hangot is adnak, akár anonim módon, az ellenzéki pártokon és a sajtón keresztül.

A kórházigazgatók kirúgásáról azt mondta, az “egyik kiemelt kórház” vezetője (az OORI-ból lapátra tett Cserháti Péter lehet) 422 jól felszerelt ágyból a határidőre nemhogy 253-at, de egyet sem biztosított. Aznap a Pesti útról 120 embert vittek kórházba, a Korányi mellett “rájuk számítottunk, de a kórház egyetlen idős embert sem volt hajlandó befogadni az út túloldalán várakozó mentőkből”, mondta Kásler, aki szerint erre nincs magyarázat. A fehérvári kórházról a miniszter azt mondta, az igazgató nem követte az utasításokat, így kialakult egy góc a kórházon belül.

A debreceni képviselő megkérdezte: meddig maradhat még Kásler?

A kórházkiürítésekről még azt is mondta, hogy a külföldet látva a legrosszabbra kellett felkészülni, azt mindenáron el akarták kerülni, de Magyarországon “megfelelő időben, ideális ritmusban fontos és korai intézkedések történtek”, egymillió lakosra vetítve jól áll az ország a halottak számát tekintve.

Kásler beszélt arról is, hogy semmi jelét nem tapasztalja, hogy Orbánnal konfliktusa lenne, mint ahogy azt sokan állítják, és elismerésként éli meg, hogy a kormányt rajta keresztül próbálják támadni. Szerinte megmosolyogtató abból következtetéseket levonni, hogy Kásler miért nem járta a kórházakat Orbánnal, “hogy ki kit kísér el, és hová, az nem presztízskérdés”, és ugyanez érvényes arra, hogy miért nem tart tájékoztatókat Kásler.

Nem én vagyok az első, de nem is az utolsó, akit célkeresztbe állítanak. Igaz, kedvükre való engem támadni, mert megvallottan keresztény és nemzeti elkötelezettségű vagyok. Olyan személyek gyilkosoznak le, akiket vagy akik családtagjait gyógyítottam az onkológián. Ez szellemi alvilág, nem foglalkozom vele. Egész életemben fegyelmezett és tudatos ember voltam, a szeretteim és a nemzetem iránti felelősség mellett a hivatásom kötelez. Nem hagyom, hogy provokáljanak, hogy kizökkentsenek a lelki nyugalmamból.

“Alvilági mesterkedésekkel nem lehet éket verni a kormány tagjai közé”, tette hozzá később. Az interjú azzal zárul, hogy szerinte az ellenzék az összefogás helyett a tragikus járványhelyzetet is politikai célokra, alpári hecckampányokra igyekszik felhasználni. “Ilyen világban élünk. Ilyen világban végezzük a szolgálatot.”