Tavaly lakástűzben 83, szén-monoxid-mérgezésben 15 ember halt meg

Ország

Tavaly lakástűzben 83, szén-monoxid-mérgezésben 15 ember halt meg – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője kedden az MTI-vel.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Mukics Dániel azt írta: 2023-ban 6453 lakástűz keletkezett, 961-gyel kevesebb mint 2022-ben, ami 13 százalékos csökkenést jelent; az év folyamán 76 ezer négyzetméternyi épített terület égett le, 26 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.

A lakástüzekben 83 ember vesztette életét, 9 emberrel kevesebb mint 2022-ben; átlagosan négynaponta követelt áldozatot lakástűz.

Kifejtette: decemberben volt a legtöbb tragikus kimenetelű eset, abban a hónapban 16-an vesztették életüket. Júniusban egy ember halt meg lakástűzben. A kigyulladt lakóházakban 553 ember sérült meg, 82-vel kevesebb mint egy évvel korábban, többségük a belélegzett füst miatt.

A lakástüzek eloltásához 12 655 tűzoltóautót riasztottak, a tűzoltóknak összesen 4392 órára volt szükségük az oltáshoz. A leghosszabb beavatkozás 18 órán át tartott: 2023. április 6-án egy 350 négyzetméteres, nádfedelű családi ház égett Kápolnásnyéken. 40 tűzoltó 9 járművel akadályozta meg, hogy a lángok a szomszédos istállóra és garázsra átterjedjenek – tette hozzá.

Úgy folytatta, hogy 2023-ban 696 lakóépület vált tűz miatt lakhatatlanná, ezekből 2031 embernek kellett kiköltöznie.

A tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 309 lakástűz után indult tűzvizsgálat.

A leggyakrabban elektromos probléma, nyílt láng használata, a fűtési rendszer hibája, főzés, dohányzás, egyes esetekben pedig avar- vagy szemétégetés vezetett tűzhöz.

155 lakóház tüzénél merült fel a szándékos gyújtogatás gyanúja.

A legtöbbször a konyhában (1209), kéményben (749), illetve hálóban (640) csaptak fel a lángok – írta Mukics Dániel.

A 6453 tűzzel érintett ingatlan közül csak 16-ban volt füstérzékelő, ami az esetek 0,2 százaléka. Ahol volt ilyen készülék, ott nem történt tragédia, nem sérült meg senki, hiszen a füstérzékelő már a tűz kezdeti fázisában jelzett – hangsúlyozta a szóvivő.

A nagyobb tüzek megelőzésének a legjobb módja, ha otthonra füstérzékelőt vásárolunk, amely a tűz keletkezésekor jelez, amikor még van idő cselekedni – tanácsolta Mukics Dániel.

A szóvivő közleménye szerint 2023-ban 1132-szer riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt, 102-vel kevesebbszer mint 2022-ben. 261 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést, 56-tal többen mint egy éve.

Az év során 15 ember vesztette életét a mérgező gáz miatt, néggyel kevesebben, mint tavaly. Az érintett ingatlanok 85 százalékában volt szén-monoxid-érzékelő – tette hozzá.

Kifejtette, hogy akkor keletkezik szén-monoxid, ha zárt térben nyílt láng ég és nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Bármilyen nyílt láng forrása lehet a mérgező gáznak, függetlenül attól, hogy fűtenek, főznek, vagy vizet melegítenek vele.

Tavaly decemberben több olyan eset is történt, ahol gáztűzhely miatt keletkezett szén-monoxid.

A kémény szabálytalan műszaki kialakítása, vagy elhanyagolt állapota is hozzájárulhat ahhoz, hogy szén-monoxid keletkezzen.

A tragédiák elkerülése érdekében gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről, a kémény ellenőrzéséről, és érdemes egy szén-monoxid-érzékelőt is beszerezni – áll a közleményben.

(MTI)

Kezdőkép: illusztráció / lakástűz Debrecenben.