Balatonalmádi, 2024. február 22. Kocsis Máté, a Fidesz (j) és Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióüléséről tartott sajtótájékoztatón Balatonalmádiban 2024. február 22-én. A frakciószövetség Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelöli köztársasági elnöknek. MTI/Máthé Zoltán

Simicskó István: a KDNP egyhangúlag támogatja Sulyok Tamás köztársasági elnökké jelölését

Ország

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) egyhangúlag támogatja Sulyok Tamásnak, az Alkotmánybíróság elnökének jelölését a köztársasági elnöki tisztségre – közölte Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője csütörtökön Balatonalmádiban.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Simicskó István a kormánypártok kihelyezett frakcióüléséről tartott sajtótájékoztatón elmondta: a jelölt álláspontjuk szerint kiválóan alkalmas az államfői feladatok ellátására.

Kitért arra is, hogy a Fidesz-frakcióhoz hasonlóan a KDNP képviselőcsoportja is támogatni fogja a svéd NATO-csatlakozást a hétfői szavazáson. Értékelése szerint a korábban kialakult katonai kapcsolatok, hadiipari együttműködés jó alapot nyújtanak arra, hogy a NATO-ban is együtt dolgozzanak. Üdvözölte, hogy pénteken Magyarországra látogat a svéd miniszterelnök, és megjegyezte, hogy a találkozón nagyon fontos megbeszélések várhatóak.

Fontos, hogy a két ország vezetője leül egymással, rendezi a viszonyt és a jövőbe néző együttműködést alakít ki – hangsúlyozta.

A ratifikálás késlekedését firtató kérdésre azt mondta: Svédországnak semmilyen biztonsági kockázata nem nőtt, az, hogy teljes jogú tag lesz, további garanciákat jelent, de a skandináv ország korábban is együttműködésben állt a NATO-val.

Arról, hogy várható-e megállapodás a svéd Gripen-szerződés meghosszabbításáról, azt mondta: a témát említette Orbán Viktor a kihelyezett frakcióülésen, de részletes tájékoztatás nem hangzott el. Bízik benne, hogy Magyarország számára kedvező megállapodásról tárgyalnak majd a felek – folytatta.

Simicskó István a gyermekvédelem területén várható további törvényi szigorításokat frakciója támogatásáról biztosította. Annak minden tételével egyetértenek – közölte.

A frakcióvezető kitért a KDNP által kiemelten fontosnak tartott kormányzati programokra, a családtámogatási rendszer megerősítésére, a gondosóra programra, a nemzetpolitika megerősítésére, az egyházak támogatására. Ezek erősítését a jövőben is fontos prioritásként kezelik – mutatott rá.

Kiemelte még a KDNP javaslatát az energiaitalok kiskorúak számára történő betiltásáról, ilyen jellegű döntés Romániában már megszületett – mondta.

Arra a kérdésre, hogy Bagdy Gábor – korábbi KDNP-s főpolgármester-helyettes – terjesztette fel kitüntetésre a bicskei gyermekotthon pedofíliáért elítélt vezetőjét – azt mondta: a frakció nem foglalkozott az üggyel, Bagdy Gábor korábban megválaszolta ezt a kérdést.

Megjegyezte: érti, hogy a baloldal és médiájának érdeke minél nagyobb körben szétteríteni a felelősséget, de az ügyben meghatározó emberek levonták a szükséges következtetéseket és szavai szerint helyesen döntöttek.

Másik témát érintve szólt arról is, szeretnék, ha az EP-listán Hölvényi György – aki a KDNP delegáltja – továbbra is helyet kapna. A kormánypárti politikus a jövőben is az Európai Néppártban tevékenykedne – jegyezte meg.

(MTI)

Kezdőkép: Balatonalmádi, 2024. február 22. Kocsis Máté, a Fidesz (j) és Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióüléséről tartott sajtótájékoztatón Balatonalmádiban 2024. február 22-én. A frakciószövetség Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelöli köztársasági elnöknek. MTI/Máthé Zoltán