Ingyenes marad a személyi igazolvány, de az útlevél ára jócskán emelkedhet

Ország

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szombaton megerősítette, hogy a személyi igazolvány kiállítása továbbra is ingyenes lesz minden magyar állampolgár számára.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Csak ha elhagytuk

A közlemény hangsúlyozza, hogy a sajtóban megjelent információkkal ellentétben az új okmány igénylése nem jár költségekkel, függetlenül attól, hogy a régi igazolvány lejárt. Az egyetlen kivétel, ha valaki a személyi igazolványát annak lejárati határidőn belül veszti el, ekkor a pótlásért díjat kell fizetni. A közleményben viszont az nem szerepel, hogy az útlevélért  mennyivel kell mélyebbre nyúlni a zsebünkbe, mint tettük ezidáig. A vitára bocsátott rendezvénytervezetben ugyanis az szerepel, hogy ennek ára jelentősen, 17 ezer forintra emelkedik.

(MTI)