Közlekedésrendészeti összefoglaló Bács-Kiskun vármegyéből

Rendőrség

Az előző héten csökkent a gyorshajtók száma, azonban az ittas vezetők száma nőtt. Emellett 87 olyan sofőrrel szemben intézkedtek a rendőrök, akik nem álltak meg a STOP táblánál.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten negyven anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt. 18 olyan karambol volt, amely sérülést eredményezett; ezekben a balesetekben nyolcan súlyosan, további tíz ember pedig könnyebben sérült. Az ittas vezetők száma a korábbi időszakhoz képest ismét növekedést mutat, ugyanis az egyenruhások előző héten 29 olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak.

Előző héten csökkenő tendenciát mutatott a gyorshajtók száma. A hétfőtől vasárnapig tartó időszakban 737 sofőr lépte túl a megengedett sebességhatárokat, ami 151 gyorshajtóval kevesebb, mint az ezt megelőző héten. Akadt azonban most is olyan sofőr, aki a megengedett sebességhatár több mint kétszeresével közlekedett. Őt Kiskőrös belterületén fülelték le, amint 50 km/h helyett 110 km/h-val hajtott. A sofőr 130.000 forint összegű pénzbírságra számíthat, ha megállították volna 6 büntetőpontban is részesül.

A vármegye közlekedési szakemberei – a közlekedésbiztonsági helyzet javítása érdekében – több alkalommal szerveztek akciót az ittas vezetők kiszűrése érdekében. Emellett vármegyeszerte fokozott rendőri ellenőrzést tartottak, amely keretében azokat a közlekedőket is figyelték, akik nem álltak meg a STOP táblánál. Ennek eredményeként 87 olyan sofőrrel szemben intézkedtek, akik figyelmen kívül hagyták a részükre kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasítását.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a következőkre hívja fel a közlekedők figyelmét: A KRESZ egyértelműen kimondja, hogy a STOP táblánál minden esetben meg kell állni!Az „ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező” tábla azt jelzi, hogy az útkereszteződésnél – a megállás helyét jelző útburkolati jel előtt, ennek hiányában az útkereszteződésbe való behaladás előtt – meg kell állni, és a védett úton érkező jármű részére elsőbbséget kell adni.

Aki ezt a szabályt megszegi nem csak a saját életét, de másokét is súlyosan veszélyezteti! Egy védett úton közlekedő járművezető ugyanis nem számít arra, hogy egy útkereszteződésben nem kapja meg az elsőbbséget, és a váratlan szituációban máris elkerülhetetlen a tragédia.

A rendőrség óva inti a járművezetőket, és felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a közúti közlekedési szabályokat mindig tartsák be! Ne feledjék, az elsőbbségi jog megsértése továbbra is az egyik legfőbb baleseti ok, ezért soha ne kockáztassanak!