Zaklatás

Rendszeresen bántalmazta, láncfűrésszel fenyegette feleségét egy férfi egy borsodi településen

Rendőrség

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen kapcsolati erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt. A férj a feleségét rendszeresen bántalmazta, láncfűrésszel kettévágással, arcának megcsúfításával fenyegette.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A vádirat szerint a vádlott egy borsodi településen lévő családi házukban együtt élt feleségével és közös gyermekeikkel.

2019. évtől kezdődően kapcsolatuk megromlott, rendszeresen vitatkoztak, a vádlott becsmérelte, fenyegette, bántalmazta feleségét, emiatt az asszonynak esetenként 8 napon belül gyógyuló sérülései lettek. A férfi azt mondta a sértettnek, hogy megöli, megcsúfítja az arcát. A nő félelemben élt, többször elmenekült otthonukból.

2020. nyarán a vádlott a feleségét gépjárművel egy erdős területre vitte. Itt a férj féltékenységből többször megütötte a sértettet, a menekülni próbáló nőt a hajánál földre rántotta, ököllel ütlegelte és azzal fenyegette, hogy felakasztja. Ezen időszakban, otthonukban is féltékenységből vitát kezdeményezett, a sértettet pofon ütötte, majd elővette a láncfűrészt, és azzal fenyegette meg, hogy ketté fogja vágni.

A férfi augusztus végén azt mondta a sértettnek, hogy lelocsolja benzinnel és felgyújtja. A nő átmeneti otthonba elhelyezését kérte, de még visszament a vádlotthoz, aki 2021. december közepén mankóval ütlegelte, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozva.

A nő elköltözött, azonban 2022. augusztus közepén testvére borsodi településen lévő házában tartott születésnapon a vádlott megjelent, a sértettet itt is bántalmazta.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

(ugyeszseg.hu)

Kezdőkép: illusztráció.