Egy húszéves fiatal Miskolcon, vita hevében leszúrt egy tizenhat éves fiút, aki belehalt sérüléseibe – közölte vasárnap honlapján a rendőrség.
A tájékoztatás szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a húszéves vadnai férfival szemben halált okozó testi sértés gyanúja miatt folytat eljárást. A gyanúsított vasárnap kora hajnalban egy miskolci szórakozóhely előtt szúrta meg a tizenhat éves arnóti fiút.
A sértett sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az újraélesztés ellenére a helyszínen meghalt. A rendőrök azonosították, elfogták, majd a rendőrségen előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalt – írták.
A közlés szerint a vármegyei rendőr-főkapitányság a beismerő vallomást tett elkövetőt őrizetbe vette, egyben előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására.
(MTI)
Kezdőkép: illusztráció.