Letartóztatták az idős élettársát halálra verő sajószentpéteri férfit

Rendőrség

Egy hónapra elrendelte a letartóztatását a Miskolci Járásbíróság annak a sajószentpéteri férfinak, aki november végén ittas állapotban olyan súlyosan bántalmazta 71 éves élettársát, hogy az a helyszínen belehalt sérüléseibe – közölte pénteken a Miskolci Törvényszék az MTI-vel.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Tőzsér Ildikó sajtószóvivő tájékoztatása szerint az idős, beteg, nehezen mozgó sértett 2005 óta élt élettársi kapcsolatban a gyanúsítottal, italozó életmódot folytattak és a kezdetektől rendszeresen veszekedtek egymással. November utolsó napján, a délutáni órákban sajószentpéteri lakásukban egy újabb hangos veszekedést követően az ittas gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy az a helyszínen meghalt.

Közölte, a gyanúsított cselekménye alkalmas különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének a megállapítására.

A bíróság álláspontja szerint a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, amiért 10 évtől 20 évig terjedő, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. Emiatt fennáll a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélye és alappal feltételezhető az, hogy a nyomozás kezdeti szakaszába a bizonyítást veszélyeztetné azzal, hogy a még ki nem hallgatott tanúkat megfélemlítené, jogellenesen befolyásolná, a még fel nem lelt tárgyi bizonyítási eszközöket pedig megsemmisítené vagy elrejtené. Az ítélet nem jogerős.

(MTI)