A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen többszörösen minősülő emberölés bűntettének kísérlete miatt. Az elkövető féltékenységből, illetőleg, mivel lustának tartotta őket, benzint kilocsolva a családjára akarta gyújtani a házat.
A vádirat szerint a vádlott borsodi településen lévő családi házában együtt élt élettársával, közös lányukkal, annak kiskorú fiúgyermekével, valamint az élettársa fiával. A férfi féltékenységből, illetőleg amiatt, hogy lustának tartotta őket, gyakran erőszakosan viselkedett velük, és többször azzal fenyegetőzött, hogy rájuk gyújtja a házat.
A férfi 2023. július elején, reggel, megint a családtagjait szidalmazta. A vádlott bevitt egy literes benzines kannát, az üzemanyagot a szobában kilocsolta a szőnyegre, és gyufával meg akarta gyújtani, de a gyufaszál többszöri próbálkozásra sem gyulladt meg. Élettársa kiabált a lányuknak, hogy az unokát vegye ki az ágyból, és szaladjanak ki az utcára, továbbá a másik szobában lakó fiát is menekülésre szólította fel. Valamennyien elhagyták az épületet, a fiú még próbálta lebeszélni a vádlottat, aki továbbra is a gyufa lángra gyújtásával próbálkozott.
A vádlott miután megtudta, hogy rendőri intézkedést kértek, a lakásban szétlocsolt benzint felöntötte vízzel és testpermetet fújt a levegőbe, hogy elnyomja az erős szagot.
Amennyiben az üzemanyag begyullad, a tűz a szobaajtón keresztül percek alatt átterjedt volna az épület más helyiségeire és a tetőszerkezetre is.
Az ügyészség a büntetlen előéletű letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.