Letartóztattak egy férfit, akitől csaknem egy kilogramm kábítószert foglaltak le

Rendőrség

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akitől a hatóságok csaknem 1 kilogramm kábítószert foglaltak le az általa üzemeltetett rendezvényházban – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel csütörtökön.

Mint írták, a gyanúsított huzamosabb ideig kereskedhetett füst és kristály nevű kábítószerekkel, amelyeket a kiépített fogyasztói hálózatába tartozóknak értékesített Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben. A nyomozó hatóság kedden kutatta át a férfi által üzemeltetett rendezvényházat, ahol megtalálták és lefoglalták a “különösen jelentős mennyiségű” kábítószert.

A közlemény szerint a cselekmény – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette megállapítására. A nagy tárgyi súlyú bűncselekmény miatt kiszabható büntetés már önmagában megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét, amelyet a férfi személyi körülményei kellően nem ellensúlyoznak.

Attól is tartani lehet, hogy a gyanúsított a tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást vagy szabadlábon hagyása esetén a bűncselekmény elkövetését – a kialakított egzisztencia megtartása érdekében – folytatná. A bíróság mindezeket mérlegelve április 19-ig rendelte el a férfi letartóztatását – olvasható a sajtóanyagban.

(MTI)