Bajnokok Ligája – Európa kapujában a Debrecen

Uncategorized

Csak egyetlen mérkőzés, a BATE Boriszov elleni keddi visszavágó választja el a magyar bajnok Debrecen labdarúgócsapatát attól, hogy 2010 után ismét biztosítsa helyét egy nemzetközi kupasorozat főtáblás küzdelmeiben.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Kondás Elemér együttese a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában 1-0-s előnnyel utazik Fehéroroszországba, továbbjutása esetén pedig biztos, hogy legalább az Európa Liga csoportküzdelmeiben érdekelt lesz.

Amennyiben a Debrecen sikerrel veszi a mostani akadályt, akkor a BL-selejtezőjének utolsó fordulójába kerül, ennek sorsolását pénteken rendezik Nyonban. A negyedik forduló párharcának győztese a BL-, vesztese pedig az EL főtáblájára kerül.

A keddi riválissal 2012-ben a legrangosabb európai kupasorozat ugyanezen szakaszában került szembe a hajdúsági csapat, amely az első mérkőzésen Ibrahima Sidibe góljával sokáig vezetett, ám a szenegáli támadó – aki egy hete büntetőből döntött a Nagyerdei Stadionban – a 93. percben a saját kapujába is betalált. Ennek ellenére a Debrecen kedvező helyzetből várhatta a nyíregyházi visszavágót, amelyen azonban Mozoleszkij és A. Volodko góljaival 2-0-s vendégsiker született, így a fehéroroszok jutottak tovább.

A Debrecen a klub honlapjának beszámolója alapján 18 játékossal kelt útra, a vádlisérüléssel bajlódó Kulcsár Tamás még mindig nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére, valamint szintén sérült René Mihelic is, aki a BATE elleni első meccsen szenvedett combizomszakadást.

A magyar idő szerint 19.30 órakor kezdődő keddi összecsapást a svéd Stefan Johannesson vezeti majd, a találkozót a Duna csatorna élőben közvetíti.