Világszerte súlyosbodik az édesvízi tavakat érintő nyári algavirágzás

Az elmúlt három évtizedben világszerte súlyosbodott az édesvízi nagy tavakat érintő nyári algavirágzás – állapították meg a washingtoni Carnegie Tudományos Intézet és az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) munkatársai a témában készített eddigi leghosszabb távú, globális tanulmány keretében.

Szakemberhiány korlátozza a mesterséges intelligencia terjedését egy kutatás szerint

Meghatározó szerepet kap a mesterséges intelligencia (MI) a vállalatok jövőbeni sikerében világszerte, ugyanakkor az új megoldások bevezetésének akadályai vannak, amely a képzett szakemberek hiányára vezethető vissza – derül ki az EY nemzetközi könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó cég kutatásából.

A török külügyminiszter nem tart az amerikai szenátorok által tervezett szankcióktól

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter csütörtök este kijelentette, hogy “nem lesz semmi” abból a kétpárti megállapodással született amerikai törvényjavaslatból, amely büntetőintézkedéseket vezetne be Törökország politikai vezetésével és gazdaságával szemben az Egyesült Államok szíriai szövetségese ellen indított hadművelet miatt.