Először azonosították a balkezesség genetikai utasításait
Először azonosították a balkezesség genetikai utasításait, amelyek jelentősen befolyásolják az agy egyes területeinek szerkezetét és működését – írta a BBC hírportálja.
Először azonosították a balkezesség genetikai utasításait, amelyek jelentősen befolyásolják az agy egyes területeinek szerkezetét és működését – írta a BBC hírportálja.
Nincs ok aggodalomra Boris Johnson brit kormányfő politikai jövője miatt – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán.
Az elektromos rollerek a közhiedelemmel ellentétben nem járulnak hozzá a környezet védelméhez a német szövetségi környezetvédelmi hivatal, az Umweltbundesamt (UBA) honlapján közzétett tanulmány szerint.
Helyi idő szerint kedden délelőtt kettes erősségűre csökkent a Dorian hurrikán, miközben a Bahamáktól lassan elmozdult Florida felé.
Egy 14 éves fiú agyonlőtte öt családtagját az Egyesült Államok egyik déli tagállamában, Alabamában – jelentette be a helyi rendőrség kedden.
Az amerikai kormány szankciókat hozott az iráni Űrhajózási Hivatal ellen – jelentette be keddi közleményében az amerikai külügyminisztérium.
Az elektromos autók történetében először regisztráltak eladáscsökkenést a világon havi szinten.
Lezuhant az orosz légierő egy Szu-25B típusú kiképző repülőgépe a Sztavropoli területen, a két pilóta katapultált – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.
Megkezdődött a sokat vitatott éves delfinvadászat Japán nyugati részén, Taidzsiban. A több évtizedes múltra visszatekintő “vadászati” módszer lényege, hogy a halászok a delfineket és kisebb bálnákat egy öbölbe terelik, majd hálóval elzárják a menekülési útvonalat.
A Florida felé közelítő Dorian hurrikán négyes erősségűre csökkent, de a Bahamákon katasztrofális pusztítást végzett.