Kutatók éjszakája SZTE

Kutatók éjszakája – A tudományok széles körét bemutató programsorozatot kínál a Miskolci Egyetem

Helyi hírek

A tudományok széles körét bemutató, több helyszínen zajló színes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem (ME) a pénteki Kutatók éjszakájára – közölte az ME rektora az intézmény szerda délelőtti sajtótájékoztatóján Miskolcon.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Horváth Zita elmondta, hogy a programcsomagban jól megférnek egymással az alap- és alkalmazott tudományok, a kutatások, valamint a “reáliák” és a “humaniórák“. Mindezt játékosan, közösségi élettel és művészettel “megspékelve” fogják az érdeklődők számára bemutatni – tette hozzá.

A rektor kiemelte, tavalyhoz hasonlóan idén is megrendezik a Kutatók délelőttjét, hogy az iskolások, a kisebb gyerekek és a vidéken élők se maradjanak ki a programokból. A Kutatók éjszakáját a tudomány és a kutatás örömünnepének nevezte és megjegyezte, munkatársaival igyekeznek megmutatni a külvilág felé, hogy minden kutatásnak van szélesebb társadalmat érintő hasznosulása.

Szűcs Péter, az ME általános rektorhelyettese kiemelte, hgy a Kutatók éjszakáján délután öttől este tízig az egyetemváros teljes területén mintegy százharminc programból válogathatnak az érdeklődők. Hozzátette, a Kutatók délelőttjén csaknem ötven programelem várja az általános és középiskolás diákokat.

Elmondta, az egyetemnek mintegy hatszáz kutató, oktató kollégája van és több mint háromszáz PhD-hallgatója, így egy csaknem ezer személyt számláló kutatói közösség mutatja meg kutatásainak “színe-javát”. Hozzátette, a rendezvényre látogatók többek között látványos kémiai kísérleteken, próbatárgyalásokon vehetnek részt, de a földradar alkalmazásával is megismerkedhetnek.

Szűcs Péter megjegyezte, az eseményen a rendőrség és a honvédség is kiállítóként vesz részt, emellett civil szervezetek, köztük a Mályi Természetvédő Egyesület is részt vesz a rendezvényen, de az egyetem olyan ipari partnerei is készülnek bemutatóval, mint a Bosch vagy Jabil.

(MTI)