Kétmilliárdos adócsalás miatt vettek őrizetbe öt embert

Rendőrség

Több mint kétmilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a cégláncolat, amelynek működését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a közelmúltban felszámolta, az országos akcióban 49 helyszínen kutattak, 29 gyanúsítottat hallgattak ki és 5 embert vettek őrizetbe a pénzügyi nyomozók.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A NAV az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, hogy az elkövetők a cégek élére strómanokat ültettek; kizárólagos céljuk az volt, hogy tényleges gazdasági tevékenység nélkül kiállított számlákat biztosítsanak a haszonhúzó társaságoknak.

“A cégek a fiktív számlák áfatartalmát jogosultalanul levonásba helyezték, ezzel különösen jelentős vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek”

– tudatta a hatóság.

A NAV nyomozói, IT-szakemberek, revizorok, járőrök, valamint a MERKUR Bevetési Egység támogatásával 49 helyszínen kutattak, ingatlanokat, bankszámlákat zároltak, gépkocsikat és készpénzt foglaltak le több mint másfél milliárd forint értékben.

Az ügyben a NAV Közép-dunántúli nyomozói 29 embert hallgattak ki gyanúsítottként, a bűnszervezet vezetőjét és négy társát őrizetbe vették.

A NAV bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz – áll a közleményben.

(MTI)