Fitch: elhúzódó stresszhelyzetre számíthatnak a feltörekvő gazdaságok

Gazdaság

A koronavírus-válság kezdeti sokkja után is elhúzódó stresszhelyzetre kell felkészülniük a globális feltörekvő térség gazdaságainak – áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban ismertetett tanulmányában.

A nemzetközi hitelminősítő közölte, hogy a felzárkózó országcsoporton belül az idén eddig 35 államadós-osztályzatot minősített le, ami időarányos rekord.

A leminősítések a kimutatás szerint 24 országot érintettek, vagyis volt olyan feltörekvő gazdaság, amelynek szuverén besorolásait a Fitch többször is rontotta.

A cég közölte azt is, hogy jelenleg harminc feltörekvő gazdaság államadósság-kötelezettségeinek osztályzataira tart érvényben leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást, és ez az idén és jövőre további osztályzatrontásokat valószínűsít.

A Fitch Ratings hangsúlyozta, hogy a besorolási listáján szereplő feltörekvő térségi szuverén adósok közül 2019 végén még csak 13-nak az államadós-osztályzatára volt érvényben negatív kilátás.

A tanulmány szerint a negatív osztályzati kilátások konverziós rátája – vagyis annak a mérőszáma, hogy a negatív kilátással ellátott szuverén osztályzatokat a Fitch Ratings később milyen arányban minősíti le – a 2000-2019 közötti időszak hosszú távú átlagában a teljes minősítési skálára, tehát a feltörekvő és a fejlett piaci térségre egyaránt kivetítve 63 százalék, és a leminősítés átlagosan 9,5 hónappal követi a kilátás negatívra rontását.

A Fitch londoni elemzői azonban közölték: várakozásuk szerint a koronavírus-járvány hatásai miatt megadott negatív kilátások esetében a konverziós ráta alacsonyabb lesz a hosszú távú átlagnál. Az elemzés szerint erre vall például, hogy a globális pénzügyi válság idején és közvetlenül utána, 2008-2011-ben 54 százalékos volt a negatív szuverén kilátások leminősítési rátája a Fitch Ratings teljes besorolási univerzumában.

A hitelminősítő szerint a hitelképességi kockázatok továbbra is erőteljesen lefelé hatnak, a cég azonban úgy ítéli meg, hogy e kockázatok valamelyest enyhültek a globális koronavírus-válság március és május közötti mélypontja óta.

Az olajárak azóta visszalendültek az akkori mélységekből, a tőke ismét áramlik vissza a feltörekvő gazdaságokba, a szuverén finanszírozási kondíciók javultak, és a devizatartalékok is a legtöbb esetben meglehetősen stabilak – áll a Fitch Ratings csütörtöki tanulmányában.

A cég londoni elemzői szerint a koronavírus-válság heveny sokkja után számos feltörekvő gazdaságban most már nyugodtabb – jóllehet továbbra is erősen stresszhelyzeti – a hitelpiaci környezet.

Egy másik globális piacvezető hitelminősítő, a Moody’s Investors Service ugyancsak Londonban ismertetett friss tanulmánya szerint a koronavírus-válság következményeként a feltörekvő térségi gazdaságoknak hosszú távú jövedelmi kiesésekkel kell számolniuk.

A Moody’s közölte: modellszámításai szerint a globális felzárkózó térség gazdaságai az idén átlagosan a hazai össztermék (GDP) 2,1 százalékának megfelelő államháztartási bevételtől esnek el a járvány miatt.
A cég szerint a fejlett piaci térség országaiban a GDP-arányos bevetélkiesés ennél számottevően kisebb arányú, 1 százalék körüli lesz 2020-ban.

A Moody’s szerint a különbséget az magyarázza, hogy a feltörekvő gazdaságok nagyobb mértékben vannak ráutalva a külkereskedelemből eredő adóbevételekre, mint a fejlett ipari térség, márpedig a nemzetközi kereskedelem az idén gyakorlatilag összeomlott.

A hitelminősítő várakozása szerint a feltörekvő térségi átlagon belül az olajexportőr gazdaságok szenvedik el a legnagyobb veszteségeket, tekintettel a nyersolaj keresletének és árának egyidejű jelentős visszaesésére.

A Moody’s modellszámításai szerint a két legnagyobb vesztes Kuvait és Azerbajdzsán lesz: Kuvait 18 százalékos, Azerbajdzsán 12,5 százalékos GDP-arányos közfinanszírozási jövedelemveszteséggel lesz kénytelen számolni az idén.
Magyarország azon feltörekvő gazdaságok közé tartozik, amelyeknek kilátásait a Moody’s viszonylag derűlátóan ítéli meg.

Ezt jelezte, hogy a cég a múlt hónap végén felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az addigi stabilról Magyarország “Baa3” szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolásának kilátását.

A hitelminősítő egyebek mellett azzal a véleményével indokolta a lépést, hogy jóllehet a koronavírus-járvány várhatóan jelentős negatív hatást gyakorol a magyar gazdaságra is, a gazdasági és a pénzügyi erőre kifejtett hatás azonban valószínűleg nem lesz annyira markáns, mint az Európai Unió más térségeiben.

A magyar államadós-besorolásra a másik két nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings és a Standard & Poor’s stabil kilátást tart érvényben. Ezek a cégek ugyanakkor egy fokkal jobb osztályzattal tartják nyilván Magyarországot, mint a Moody’s.