Alapkiképzést kapnak a tartalékosok

Helyi hírek

Kétszáznál is több önkéntes műveleti tartalékos vonult be 1-én reggel a debreceni Kossuth Laktanyába, hogy kéthetes alapkiképzésen vegyen részt.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A többnyire már katonai múlttal rendelkező és korábban más rendvédelmi és társszervek állományában szolgálatot teljesítő tartalékosokra különböző felkészítések és kiképzések várnak az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázisán.
A regisztrációt követően a tartalékos állomány megkapta a felszerelését, majd személyügyi és pénzügyi tájékoztatón, valamint munka-, tűz-, és balesetvédelmi oktatásokon vett részt.

Az elkövetkező két hétben az alaki, műszaki, vegyivédelmi és lőkiképzés mellett térképészeti ismereteket és járőrtevékenységet is tanulnak és felfrissítenek az egykor aktív állományú vagy sorkatonai szolgálatot teljesített tartalékosok. A bevonultak között vannak olyan önkéntes műveleti tartalékos katonák, akik már teljesítették az alapkiképzést és tényleges szolgálatteljesítésre érkeztek a dandárhoz. A két hetes felkészítést követően a most alapkiképzésen résztvevők is megkapják beosztásaikat és katonai szolgálatra behívhatóak lesznek. Az önkéntes műveleti tartalékosok kiképzése 11-én ünnepélyes eskütétellel zárul.

– Cs. Sárkány Beáta szakaszvezető –

haon.hu