Csaknem 75 millió forinttal támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 27 helyi rádiós hír- és magazinműsor gyártását – közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a 2011 óta meghirdetett Radioallando pályázat idei második fordulójában 64,6 millió forintot nyert el 23 kereskedelmi, illetve közösségi rádió, és 10,2 millió forint támogatást kapott négy kisközösségi rádió.
A médiaszolgáltatók rendszeresen jelentkező hírműsorok, közérdekű szolgáltató magazinok, valamint tematikus magazinok készítéséhez használhatják fel az elnyert összegeket. Egy hírműsor egy adására legfeljebb 9 ezer forint, tematikus vagy szolgáltató műsorok egy adására maximum 45 ezer forint adható. A nyertes médiaszolgáltatók egyenként 12 havi hozzájáruláshoz jutnak – közölték.
A kereskedelmi és közösségi rádiók közül sikeresen pályázott a siófoki Part FM és a fonyódi Balaton FM üzemeltetője, a kecskeméti Gong rádió, a szolnoki Amadeus Rádió, a Rádió Dabas, a soproni Nap Rádió, a szigetszentmiklósi Lakihegy Rádió, a nyíregyházi Retro Rádió, a hódmezővásárhelyi székhelyű Rádió 7, a debreceni FM 90 Campus Rádió, a szegedi, a nyíregyházi, a debreceni Európa Rádió, a békéscsabai Rádió 1 Start és Mega Rádió, valamint a kalocsai Korona fm 100 szolgáltatása.
A kisközösségi rádiók közül a Rádió Szentendre, a zalaegerszegi Studio FM 96,3, a Berettyóújfalun működő Berettyó Rádió és a miskolci Csillagpont rádió műsorai jutottak támogatáshoz.
A médiatanács a Radioallando pályázatokon eddig több mint egymilliárd forint támogatásban részesített 360 helyi vagy körzeti rádióműsort. Az idei, 300 millió forintos pályázati keret következő fordulójára a beadási határnap szeptember 10. lesz. A pályázati döntésről szóló részletes tájékoztató péntektől olvasható a hatóság honlapján.