OKF: egy nap alatt 167 menekülő elhelyezését segítette a katasztrófavédelem

Ország

A katasztrófavédelem az elmúlt 24 órában 167 ember, köztük 107 gyermek és 41 nő elhelyezésében működött közre – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pénteken az MTI-vel.

Azt írták, hat gyűjtőpontról tizenhét befogadóhelyre szállították a háború elől menekülőket.

Úgy látják, hogy továbbra is elegendő helyszín áll rendelkezésre a menekültek elhelyezésére, ráadásul folyamatosak az ezzel kapcsolatos felajánlások is.

Jelezték, hogy csütörtökön Jász-Nagykun-Szolnok megyében is megkezdte a működését az operatív törzs, így országosan már tizenkét megyében segítik a menekültek érkezését, elhelyezését.

A katasztrófavédelem rögzíti a Magyarországon áthaladó nemzetközi segélyszállítmányok útdíjmentességét is, a kérelmek száma a háború kitörése óta jelentős mértékben megnövekedett.