fűtés, fűtőmű, hőközpont

Több mint hatvan helyszínen rendezik az idei erőművek éjszakáját

Ország

Országszerte több mint 60 helyszínen csaknem 5200 látogatót várnak az erőművek és közműlétesítmények a pénteki Erőművek éjszakáján – mondta a rendező Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) elnöke az ötödik alkalommal megrendezett esemény megnyitóján, Pakson.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Juhász Edit, a Paksi Atomerőmű Zrt. Látogató Központjában tartott sajtótájékoztatón hozzátette, az erőművek mellett nyitva lesznek távfűtő művek, vízi szolgálatók és hulladékgazdálkodók telephelyei is.

Kiemelte,

a programokon a látogatók hitelesen, első kézből az intézményekben dolgozó szakemberektől kaphatnak információkat.

A rendezvénnyel két üzenetet szeretnének eljuttatni a fogyasztókhoz: azt, hogy a közműlétesítményekben sok ezer szakember professzionális, felelősségteljes munkája biztosítja a fogyasztók ellátását, valamint azt, hogy a tájékozott, tudatos fogyasztó nemcsak saját magával tehet jót, hanem a tágabb közösségével is, lehet szerepe az erőforrásaink megóvásában és az országos rendszerek hatékony működtetésében – mondta a hivatal elnöke.

Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a megnyitón arról beszélt, hogy a hazai és európai energiaágazatnak egyszerre kell biztosítania a jövő generációja számára a megfelelő, élhető környezetet és civilizációnk alapját, az energiaellátást.

“A patrióta erőforrás-gazdálkodás pillére az, hogy igent mondunk az egyedi zöld ügyekre, de nemet mondunk a zöld ideológiára”

– fogalmazott.

Az államtitkár rámutatott: Európa versenyképességi krízisben van, aminek a legjelentősebb oka az, hogy Kínához és az Egyesült Államokhoz viszonyítva az energia ára kétszeres, néhol háromszoros. A jövő nagy európai kérdése, hogy a versenyképes ár és a zöld világ összeegyeztethető-e. A patrióta magyar válasz az, hogy igen – szögezte le.

Kifejtette, ehhez Európának – Magyarországhoz hasonlóan – célszerű az energiamixét az atomenergia és a megújuló energiaforrások kettőségére alapoznia, nagyobb figyelmet kell szentelnie az energiatárolásra, az akkumulátoriparra.

Azoknak az európai országoknak, amelyeknek életképes atomenergia-kapacitásuk van, újra kellene gondolniuk az atompolitikájukat, és megfontolniuk a bezárt erőművek újranyitását.

A versenyképesség jegyében “finomhangolni” kell az EU szén-dioxid-kibocsátási kvóta rendszerét, végül egy orosz-ukrán békerendezés a gázárak normalizálásához aktívan hozzájárulna.

Ha ez az öt feltétel teljesül, akkor az európai árkörnyezet újra versenyképes lesz az amerikaihoz és a kínaihoz képest – jelentette ki.

Beszélt arról is, hogy Magyarországnak egyedi zöld intézkedései vannak. Már most vannak olyan napsütéses időszakok, amikor az ország száz százalékban karbonmentes módon termel villamos energiát.

A paksi atomerőműnek köszönhetően évi 14 millió tonna szén-dioxid-kibocsátástól mentesül az ország – húzta alá.

Kovács Pál, az atomerőmű igazgatója, kabinetvezetője egyebek között elmondta,

jelenleg világszerte 415 atomreaktor működik 373 735 megawatt teljesítménnyel.

A legnagyobb, 94 reaktorból álló flottával az Egyesült Államok rendelkezik, Franciaország és Kína 56-56 reaktort működtet. Összesen 63 harmadik generációs reaktor épül 66 100 megawatt teljesítménnyel.

“Várjuk azt, hogy megjelenjenek a negyedik generációs reaktorok, amelyek az eddig felgyűlt, kiégett üzemanyagokat dolgozzák fel. Ha ez a technológia lépés megvalósul, akkor a ma ismert uránkészletei akár háromezer évre elég üzemanyagot tudnak biztosítani a reaktorok újabb generációinak” – fűzte hozzá.

Megjegyezte, míg az Egyesült Államok “egy helyben toporog” a reaktorflottájának megújításában, Kína gyors lépéseket tesz az általa épített 28 reaktorral.

A paksi atomerőműben a pénteki program keretében két helyszínen is várják a közönséget, a Látogató Központ és az üzemi terület mellett meg lehet nézni az atomenergetikai múzeum új, városi helyszínen kialakítás alatt lévő tárlatát is – tájékoztatott az igazgató.

(MTI)