Szakonyi András lett a Magyar Posta vezérigazgatója – jelentette be Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter csütörtökön Facebook-oldalán.
A miniszter bejegyzésében úgy fogalmazott, a Magyar Posta sikere azon múlik, hogy az új piaci környezethez miképpen tud hatékony működés mellett alkalmazkodni, ezért fontos, hogy a posta élére olyan vezető kerüljön, aki nagy szervezetek átalakításában és infrastruktúra működtetésében nemzetközi szinten bizonyított.
Szakonyi András mintegy három évtizedet töltött világcégek vezetésében: a GE-nél, a New York-i tőzsdén jegyzett Iron Mountainnél, majd a Ferrovialnál, ahol digitális infrastruktúra-fejlesztésekért felelt, ezt a tudást most a magyar emberek szolgálatában kamatoztathatja
– írta a miniszter.
A Magyar Postát ezt megelőzően Láng Géza vezette elnök-vezérigazgatóként.
Kapitány István 2026. augusztus 14-én szintén Facebook-bejegyzésben közölte, hogy visszahívta Láng Gézát a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának elnöki tisztségéből, a társaság igazgatósága pedig megszüntette a vezérigazgatói munkaviszonyát.
Nagy Márton akkori nemzetgazdasági miniszter 2025 elején jelölte Láng Gézát a Magyar Posta elnök-vezérigazgatójának.
Nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Magyar Posta Zrt. 2025-ben mintegy 21 ezer munkavállalót foglalkoztatott. A társaság tavaly mintegy 304 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el az előző évi 288 milliárd forinttal szemben. A cég adózott nyeresége 2025-ben 16 milliárd forintot tett ki.
(MTI)