Az ágyneműtartóban bújt el a betörő

Rendőrség

Két férfit fogott el a rendőrség, akiket betöréssel gyanúsítanak. Egyikük egy 18 éves fiatal, a másik egy 27 éves férfi.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Telefonon arról értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeleté egy bejelentő arról, hogy ismeretlenek Debrecen külterületén, Dombostanyán, befeszítették egy ház ajtaját és elloptak onnan egy gázpalackot. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, valamint felvették a kapcsolatot a bejelentővel.

A kapott személyleírás alapján az egyenruhások látókörébe került egy 18 éves helyi lakos, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. A rendőrök másnap otthonában intézkedés alá vonták K. Norbertet, akinek a lakásában, az ágyneműtartóban próbált elbújni társa, a 27 éves L. Gábor, azonban őt is elfogták.

A járőrök K. Norbertet és L. Gábort előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A Debreceni Rendőrkapitányság a terheltekkel szemben – őrizetbe vételük mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

dehir.hu