Ittasan vezettek

Rendőrség

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenegy ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év negyvenkilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

A rendőrök a téli hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után. Az ittas járművezetők továbbá magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára.

A megye útjain 2019. december 2-a és 2019. december 8-a között 130 közúti közlekedési baleset történt, ebből egy balesetben az ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor tizenegy ittasan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti.

„… hogy mindenki hazaérjen!”