A magyar edzők meccsén nyert a DVTK

Sport

Nagyiramú, küzdelmes mérkőzésen a DVTK Jegesmedvék együttese 3-2-re legyőzte az Érsekújvárt (Nové Zámky) a szlovák jégkorongliga pénteki játéknapján, melyen két magyar edző, Tokaji Viktor és Majoross Gergely csapatai csatáztak Miskolcon.

Eredmény:
DVTK Jegesmedvék-Nové Zámky (szlovák) 3-2 (1-1, 2-1, 0-0)
———————————————————
a magyar csapat gólszerzői: Flick (6.), Galanisz (25.), Csányi (28.)

Először fordult elő, hogy stabil A-csoportos hokis nemzet bajnokságában két magyar edző nézett farkasszemet: Majoross Gergelyt két hete nevezték ki az Érsekújvár trénerének, míg Tokaji Viktor csütörtökön kapott megbízatást Miskolcról, mert elődjével, az NHL-t is megjárt Dave Allisonnal elégedetlenek voltak.
Majoross az előző két idényben az akkor a szlovák ligában szerepelt MAC vezetőedzője, míg Tokaji a másodedzője volt. Tokajinak ez az első felnőtt csapata vezetőedzőként – eddig asszisztens volt, illetve utánpótláscsapatoknál vezetőedző -, és most rögtön egy a rájátszásért harcoló, ám továbbjutásra nem álló együttest kapott. Ugyanakkor Majoross Érsekújvárja sem lehet nyugodt, mivel a kilencedik helyen áll, és a magyar trénerrel négyből négy találkozóját elveszítette.
Nagy DVTK-helyzettel, majd kivédekezett emberhátránnyal kezdődött az összecsapás, a 6. perc végén pedig Rob Flick lövésével – amelybe csak belekapni tudott a szlovákok kapusa – megszerezte a vezetést a házigazda. A gól egyik előkészítője a 37. születésnapját ünneplő Vas János volt. Egy újabb emberelőnyből egyenlített a Nové Zámky: előbb még a kapuvason csattan a korong, de a kapu mögül visszatett passzt Juraj Majan a bal felső sarokba vágta.
A második harmad elején Samuel Zahradnik egy kipattanó után csúsztatta a korongot a kapuba éles szögből, szűk négy múlva azonban már a DVTK-nál volt az előny. Előbb Kevin Wehrs tért ölelő átadást Magosi Bálint készítette le a lendületből érkező Galanisz Nikandrosz elé, aki kilőtte a bal felső sarkot, majd Magosi újabb passzát Csányi Karol kapásból bombázta a hálóba létszámfölényben. Ebben a felvonásban kétszer a kapuvasat is eltalálták a Jegesmedvék – egyszer hosszan videóztak is, hogy esetleg a kapuból vágódott-e ki a pakk -, de így is 3-2-vel fordultak az utolsó húsz percre a csapatok.
Ebben a szakaszban remekül védekezett a DVTK, a riválisnak nem igazán akadt komoly helyzete, sőt, inkább a lelkesen harcoló hazaiaknak voltak lehetőségei. Az utolsó percekre emberelőnybe került a Nové Zámky, amely a kapusát is lehozta, de újabb találat már nem esett.
A játéknap után a kilencedik Érsekújvárnak 36, a tizedik Besztercebányának 34, míg a 11. DVTK-nak 32 pontja van, és az első tíz jut a playoff-ba.