Rendőrség

Bíróság, kalapács

Kábítószer birtoklás miatt ítéltek el egy belga férfit Borsodban

Kábítószer birtoklásának bűntette és más bűncselekmények miatt két év, végrehajtásában négy év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Mezőkövesdi Járásbíróság egy belga férfit, aki többször az interneten rendelt drogot – közölte pénteken a Miskolci Törvényszék az MTI-vel.

Bíróság, kalapács

Állatkínzás miatt emeltek vádat egy férfi ellen Borodban

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki betegségtől szenvedő kutyájának nem biztosított állatorvosi ellátást, autóval elhagyatott helyre vitte, és sorsára hagyta.

Kultúra

Süsü. Mese. Rajzpályázat.

Mesetér nyílik a miskolci Baráthegyi Majorságban

Befogadó szemléletű fejlesztő- és élményközpont nyílik szombaton a miskolci Baráthegyi Majorságban; a Borsszem Jankó Mesetér elsősorban az autizmusban, ADHD-ban érintett, valamint más kiemelt figyelmet igénylő gyermekek számára kínál fejlesztő játszóteret – tájékoztatta a Visit Miskolc pénteken az MTI-t.

Elhunyt Molnár György filmrendező

Elhunyt Molnár György érdemes művész, Balázs Béla-díjas film- és televíziórendező – közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége szerdán az MTI-vel. A 78 éves korában kedden elhunyt alkotót a Magyar Filmművészek Szövetsége saját halottjának tekinti, temetéséről és a búcsúztatás részleteiről a család a későbbiekben ad tájékoztatást – írták a közleményben. Molnár György több száz különféle produkciót rendezett […]

Szeged, Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, Zsigmond Vilmos, díjkiosztó, záróünnepség, Belvárosi Mozi, film, mozi

A Mommy Blue nyerte a 22. CineFest közönségdíját

Mayer Bernadette Mommy Blue című filmje nyerte a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál közönségdíját – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.