Hankó Balázs: a Debreceni és a Miskolci Egyetem lesz az Európai Egyetemi Játékok házigazdája

Egyetem

 Idén a Debreceni Egyetem és a Miskolci Egyetem lesz az Európai Egyetemi Játékok házigazdája – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a 24. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon csütörtökön Budapesten.

Hankó Balázs hangsúlyozta, hogy a magyar felsőoktatás egyike a legjobbaknak, hiszen 12 hazai egyetem szerepel a világ egyetemeinek legjobb öt százalékában.

Kijelentette: soha nem tapasztalt jövőformáló lehetősége van azoknak, akik magyar egyetemekre iratkoznak be.

Az államtitkár az elérendő célok között említette, hogy 2030-ra egy magyar egyetem bekerüljön a világ legjobb 100 egyeteme közé, három egyetem pedig az Európai Unió legjobb száz intézménye közé.

“Ezt úgy érjük el, hogy magasabb fokozatra kapcsoljuk a nemzetközi programjainkat” – hangoztatta, hozzátéve: azt a célt tűzték ki, hogy minden évben legalább 20 ezer fiatal jusson el külföldre, és emelkedjen az itt tanuló külföldi hallgatók száma is.

Hankó Balázs úgy fogalmazott, hogy “a nemzetközi élet forgatagát” hozzák el a magyar egyetemekre. Ennek jegyében idén a Debreceni Egyetem és a Miskolci Egyetem lesz  az Európai Egyetemi Játékok házigazdája

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy 2023-ban 33 százalékkal nőtt a felsőoktatásba felvett hallgatók száma.

(MTI)