Két nemzetközi orgazda csoport felel a bíróság előtt Bács-Kiskun megyében

Helyi hírek Rendőrség

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség üzletszerűen elkövetett orgazdaság, közokirat-hamisítás, egyedi azonosító jellel visszaélés miatt vádat emelt két olyan nemzetközi orgazda csoporttal szemben, amelyek lopásból, sikkasztásból, csalásból származó járműveket jóval piaci ár alatt, hamis okmányokkal, átütött alvázszámokkal magyarországi viszonteladó társaiknak játszottak át, majd a későbbi, piaci áron történt eladásuk során jelentős haszonra tettek szert.

A vádirat szerint az olasz, magyar, román és líbiai férfiakból álló bűnözői csoport egyik olasz tagja 2017 és 2019 között lopásból, sikkasztásból és csalásból származó nagy értékű személyautókat szerzett meg azért, hogy – a tolmácsolásban és vevők felkutatásában segédkező román társa közreműködésével – jutalék fejében magyar és líbiai viszonteladó társaiknak értékesítse. A járművek között több olyan is volt, amelyeket Olaszországban hamis okmányokkal bérbe vettek, de már nem vittek vissza, hanem azok az orgazda csoport olasz felhajtó emberéhez kerültek. Ő telefonon átküldte a gazdára váró jármű fotóit román társának, akinek pozitív jelzését követően egy másik olasz társuk sofőrként hozta a kiszemelt autót Magyarországra.

A vádlottak az átütött alvázszámú járművek eredetének leplezése érdekében a forgalomba hozatal során hamis forgalmi engedélyeket, igazolásokat és adásvételi szerződéseket használtak fel. A líbiai és magyar viszonteladó vádlottak – tudva azok bűnös eredetéről – jóval a piaci ár alatt jutottak a járművekhez. Így egy 19 millió forintot érő gépkocsihoz 6 millió forintért, hogy aztán alig két héten belül 14,5 millió forintért adják tovább. A többi esetben is hasonló haszonra tettek szert a belföldi vagy Líbiába történt értékesítés során.

A másik orgazda csoport egyik magyar tagja olasz kapcsolatai révén hamis vagy „klónozott” alvázszámú, lopott munkagépek és traktorok magyarországi értékesítését szervezte úgy, hogy az ehhez szükséges vételárat négy másik magyar társa biztosította. A munkagépekhez volt, hogy harmadáron jutottak hozzá, tetemes haszonra szert téve a végső vevő részére rövid időn belül piaci áron történt tovább értékesítés során.

A két orgazda csoport két év alatt 11 nagy értékű személyautó és 8 munkagép szervezett eladásában működött közre. A nyomozók a magyarországi végső vevőkhöz került járműveket az eljárás során lefoglalták. Az egyik vádlottnak amiatt is felelnie kell, mert az átvett vételár előlegekből a kialkudott munkagépek beszerzését nem intézte és a vételárral sem tudott elszámolni.

Az ügyészség 14 személyt üzletszerűen elkövetett orgazdaság bűntettével, közokirat-hamisítás és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettével, két további személyt csalás bűntettével vádol, és ezért velük szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségükről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.