Covid-oltás Debrecenben

A kötelező oltás miatt orvosok hagyják el az egészségügyet

Ország
Koronavírus

A kötelező védőoltás bevezetésével az egészségügyben, amit Orbán Viktor pénteken jelentett be, folyamatosan csökken az egészségügyben dolgozók száma. – közölte az Index.

Orbán: Augusztustól lehet kérni a harmadik oltást

Év elején mindenkit megnyugtattak,hogy nem teheti kötelezővé a koronavírus elleni védőoltást a munkáltató. Továbbá sem hátrány, sem előny nem kapcsolódhat a munkavállalóknak ehhez a döntéséhez – hívták fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda szakértői hétfőn az MTI-nek küldött közleményben.

Voltak olyanok, akik már a bejelenést napján benyújtották rendkívüli felmondásukat.

Az orvosi kamara üdvözli az egészségügyben dolgozók oltásának kötelezővé tételét

A Magyar Orvosi Kamara fontosnak tartja és üdvözli a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételét az egészségügyben dolgozóknak – közölte a kamara elnöksége a szervezet honlapján pénteken.

“Jelenleg ez az intézkedés biztosíthatja a betegek és a kollégák védelmét” – írták.