Ittasan, engedély nélkül vezetett

Rendőrség

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Jármű önkényes elvétele, cserbenhagyás bűntett és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének a megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy perei férfival szemben. A gyanúsított 2020. június 10-én 21 óra előtt, Miskolcon a Bársony János utcából engedély nélkül elvitte ismerőse autóját.  A sofőr haladása során a Szent Anna téren egy előtte haladó kocsinak ütközött. A baleset után a férfi a helyszínen nem állt meg, hanem elhajtott, majd a járművet a Győri kapuban hagyta és elfutott. A rendőrök adatgyűjtésük során megállapították az elkövető kilétét, és a járőrök – egy miskolci vasútállomáson – három órán belül elfogták, majd előállítását követően a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.