Ököl, verekedés

Szidalmazta a sértettet és verekedni akart

Rendőrség

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy 43 éves férfi ellen garázdaság vétsége miatt.

A vádirat szerint a vádlott 2020 hónap végén a délutáni órákban Kazincbarcikán egy hajléktalan szálló teraszán belekötött az ott tartózkodó sértett férfiba, szidalmazta őt és az édesanyját, majd verekedésre hívta.

A férfi felszólította, hogy hagyja abba, viselkedjen normálisan, a vádlott azonban rátámadt, és két alkalommal a felső testén megütötte. Ezután ismét ütni akart, de a férfi elkapta az ütésre emelt kezét, hátracsavarta és ellökte magától, újból jelezte neki, hogy nem akar vele verekedni.

A vádlott nem nyugodott, ütési szándékkal rátámadt a sértettre, ő hátrálva kitért, és védekezésképpen egy esetben ököllel arcon ütötte a vádlottat, aki ettől a földre esett. Felállva, újból szidalmazni kezdte a sértettet, és egymást követőn többször megpróbálta megütni, de a férfi mindig kitért, és végül egy ütésével ismét földre terítette a vádlottat. A sértett, hogy elkerülje a további konfliktust, elment a helyszínről, a cselekmény során nem szenvedett sérülést.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben elzárás büntetést indítványozott.