Botrány az X-Faktorban, Herceg Erika kisétált a stúdióból

Bulvár

Megmutatta csúnyábbik arcát az X-Faktor új mentora, Herceg Erika énekesnő. Káromkodott és ki is sétált a stúdióból, úgy megharagudott társaira az X-Faktor szombati adásában.

Akkor sem lett kedvesebb, amikor visszatért végre, több olyan produkciót is leállított és kritizált, ami a többieknek viszont nagyon tetszett. Az énekesnő azért gurult be ennyire, mert szerinte mentortársai bohócot csináltak belőle.

Az énekesnő többször is táncra buzdította Puskás Petit, utóbbi viszont nem kívánt felmenni a színpadra. A felvétel egy pontján Herceg Erika is hasonlóan érzett, egy versenyző elől a zsűripult alá bújt, az illető viszont onnan is kitessékelte őt, míg végül táncolt egyet a kedvéért – írja a 24.hu. Az viszont nem tetszett Erikának, hogy a többi mentor hagyta ezt és nem segített neki, pedig szerinte láthatták, hogy nem akart felmenni a színpadra.

Azért sértődtem meg, mert bementem az asztal alá, már el akart menni, akkor minek mondtad még, minek hergeltétek, hogy húzzon ki az asztal alól? Nem akartam én kimenni vele táncolni! Ne csináljatok már belőlem bohócot, bazdmeg!

– mondta az énekesnő Puskás Petinek mérgesen. A helyzeten azt sem segített, hogy ByeAlex készített róla egy képet, amin épp “őrjöng” az énekesnő. Szerinte vicces lett a kép, Erikának viszon nagyon nem nyerte el a tetszését, így kisétált a stúdióból. Miller Dávid próbálta volna engesztelni, de az énekesnő mérgesen elsétált mellette és ezt mondta:

Nem érdekel. Ekkora mocsokságot csinálni!

Később aztán visszatért, de egy jó darabig még megmaradt a negatív hangulata.