Terroristának nézték a reptéren Németh Kristófékat

Bulvár

Németh Kristóf színész, a Fórum Színház igazgatója, valamint Orosz György, a Stand Up Comedy Humortársulat alapítója angliai kiruccanása nem volt zökkenőmentes.

A Rosszfiúk2 című előadásukkal Angliában jártak, hogy az ott élő magyaroknak kedveskedjenek, hazafelé azonban támadt egy kis zűr a reptéren.

Történt ugyanis, hogy a hazainduláskor a budapesti gép fedélzete helyett a manchesteri repülőtér biztonsági szolgálatának őrizetében találták magukat, mivel terroristáknak nézték őket – írja a Blikk. Németh Kristóf szerint filmbeillő volt, amit átéltek.

Gyuri, Gyuri kedvese, Kriszta, illetve én is külön sorba álltunk be, de – érdekes módon – mind a hármunkat kiszedtek és külön ellenőriztek: átnézték a csomagokat, megmotoztak

– mondta a lapnak a színész, majd Orosz Gyuri vette át tőle a szót.

Én mindig besípolok, mert egy korábbi műtétem miatt van bennem fém. Most külön leültettek egy székre, a cipőimet külön átvizsgálták, Krisztát egy másik helyen motozták meg, percekig nem is láttam

– mesélte a humorista.

Kiderült, az okozta a problémát, hogy rossz helyen voltak, holott egy reptéri dolgozó mutatta meg nekik, hová menjenek a biztonsági ellenőrzéshez. Kristófék ezután sem találták kiírva a járatukat, egy újabb biztonsági őrtől kértek segítséget, aki a jegyükre pillantva idegesen rádiózni kezdett. Pár pillanat múlva hét újabb őr jelent meg, elválasztották őket egymástól, és onnantól kezdve nem is szólhattak egymáshoz. Egyesével kihallgatták őket, Kriszta telefonjából pedig felvételeket töröltek ki.

Láthatóan nagyon idegesek voltak, azt feltételezték, hogy terroristák vagyunk. Visszanézték a videófelvételeket a reptéren belül megtett utunkról, ami szintén nem segített, hiszen azon az látszott, hogy már a biztonsági kapunál is idegesek vagyunk, külön ellenőriztek mindannyiunkat

– mondta Orosz Gyuri. A magyarok kihallgatása órákig tartott, aztán kiderült, az okozta a riadalmat, hogy nem a megfelelő terminálban vannak, mert olyan helyre engedték be őket, ahová nem lett volna szabad.

Fotó: Facebook/nemethkristofhivatalos