Nagy Alekosz

Alekosz visszaküldené az énekiskolába Bíró Icát

Bulvár

Nem felhőtlen a viszony a Hal a tortán legutóbbi játékosai között. Nagy Alekosz Horváth Éva után Bíró Icát sem kímélte.

Alekosznak már az első adásban is mindennel baja volt, kritizálta Horváth Éva külsejét és vendéglátását is. A volt valóságshow a többiekkel sem volt elfogadóbb, de most elárulta, miért: emberkísérletet végzett rajtuk. Ezzel nagyon felbosszantotta Bíró Icát, aki egy hosszú posztban írta le véleményét Alekoszról.

Reménykedtünk, hogy csak simán hülye vagy, …de nem ! A kajával nem kísérletezel, ok, ez szép…, de velünk embertársaiddal igen!? És ez szerinted helyes út? A BOTRÁNYHŐS MOST ÚJRA FÜRDIK A MAGA ÁLTAL GERJESZTETT BOTRÁNYÁBAN!! ÚGY, HOGY A MŰSOR SZEREPLŐIT HASZNÁLTAD KI!

– írta Bíró Ica, aki csalódott Alekoszban, mert szerinte egy embernek tudnia kell, hogy mi mit ér meg neki, ő pedig eladta őket a botrányért.

Szavait Alekosz nem hagyta szó nélkül. Levelet küldött a Blikknek, melyben meglehetősen sajátosan reagál Bíró Ica gondolataira. Tovább kritizálta őt.

Friderikusznak megmondtam annakidején: egyalomból valókról vagy jót, vagy semmit.

Mivel Bíró Ica, azaz a kísérleti Alany, az egyheti verseny alatt egyalomból valónak számít a többivel, illetve a kísérlet elvégzőjével, azaz velem, így nem érzem ildomosnak az Alanyon való további nyilatkozati kísérletek elvégzését.

Zárójelben annyit azért megjegyeznék: amennyiben a Csuka Mónika Énekiskola még működik, és mivel én is oda jártam és ott (is) tanultam, Icának csak ajánlani tudom. Köszönettel és Tisztelettel Nagy Alekosz – Előadóművész.