Kőtelek gyermekeinek segített a Miskolci Egyetem

Egyetem

20 db számítógépet és monitort adományozott egyetemünk a Kőtelek településen élő hátrányos helyzetű gyermekek támogatására.

Az átadáson Bárdosné dr. Soós Viktória gazdasági vezető elmondta, hogy eddig állami fenntartású egyetemként nem volt lehetőségük adományozásra, de a modellváltásnak köszönhetően az egyetem eleget tehet annak az Intézményfejlesztési Tervében is megfogalmazott céljának, hogy pro bono tevékenység keretében lehetőségeihez mérten támogassa a megyében ill. az egész régióban élőket.

Lovász Tibor, az 1600 lelkes település polgármestere hálásan köszönte meg a számítógépeket. Kőtelek Község Önkormányzatának vezetője elmondta, hogy a számítógépeket a helyi általános iskola kapja majd, a gépek a szeptemberi tanévkezdés után a digitális oktatásban vesznek majd részt – írja a Miskolci Egyetem honlapja.