“Gyöngypercek a nők egészségéért” program a Miskolci Egyetemen

Egyetem

Az Európai méhnyakrák-megelőzési héthez kapcsolódva a méhnyakszűrés fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának együttműködésével szervezett „Gyöngypercek a nők egészségéért” elnevezésű program február 22-én.

A Mályvavirág Alapítvány kezdeményezésére megvalósuló országos, Gyöngy-percek elnevezésű eseménysorozat arra mutat rá, miért elengedhetetlen a nők számára a rendszeres méhnyakszűrésen való részvétel, illetve, hogy a mindössze néhány percet igénybe vevő szűréssel komoly betegség kialakulása előzhető meg.

A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karán a Borsod-Abaúj Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Egészségfejlesztési Irodájával közösen szervezett esemény középpontjában idén a motiváció áll. Magyarországon a szűrési hajlandóság ugyanis nem éri el a skandináv országok 90 százalékos arányát, aminek oka lehet többek között például egy rossz élmény, a szociális háttér vagy az alacsony egészségértési szint. A Mályvavirág Alapítvány célja, hogy felderítse, mi állhat a háttérben, és segítse azokat, akik bizonytalanok a szűrővizsgálaton való részvétellel kapcsolatban.

A kampány keretében el szeretnék érni, hogy minél szélesebb körben készüljön el a szűrési motiváció témáját vizsgáló felmérés. Az online kérdőív kitöltésére kérik a 20 év feletti nőket, itt >> https://forms.gle/tdwenwtJhfZ5pWA19

Az Európai méhnyakrák-megelőzési héthez kapcsolódó, a Miskolci Egyetemen szervezett program itt elérhető >>

Szervezők: Mályvavirág Alapítvány – Miskolci Mályvavirág Pont, Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kar, Borsod-Abaúj Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Egészségfejlesztési Irodája.

(Miskolci Egyetem Facebook oldal)