Egy hibás akkumulátor miatt egy autószállító hajó égett ki a Watt-tengeren

Európa

A hollandiai Eemshaven kikötőjébe vontatják a múlt szerdán kigyulladt, majd kiégett autószállító teherhajót – tájékoztatott az NL Times című angol nyelvű holland napilap csütörtökön.

A beszámoló szerint az illetékes holland minisztérium közölte, a választás azért esett az Amszterdamtól mintegy 215 kilométerre fekvő Eemshaven kikötőjére, mert közel van a veszteglő hajó jelenlegi tartózkodási helyéhez, a meglévő infrastruktúra és a kikötő által kínált létesítmények pedig lehetőséget biztosítanak a hajó átvizsgálásához és javításához.

Fontos továbbá, hogy a vontatási távolság lehető legrövidebb legyen az esetleges kockázatok csökkentésére. Az, hogy a vontatás pontosan mikor fog megtörténni, “nagymértékben függ az időjárástól, az áramlattól és az árapálytól” – közölték. A hajó nagy részét mostanra átvizsgálták, és nincs arra utaló jel, hogy még mindig tűz lenne a fedélzeten. Ennek ellenére a 64 kilométeres vontatási művelet során a biztonsági szakértők a hajó fedélzetén maradnak – tették hozzá.

A tűz okának felderítésére vizsgálat indult. Információk szerint a tüzet az egyik elektromos autó akkumulátora okozhatta – közölte a holland hírportál. A mintegy kétszáz méter hosszú, japán tulajdonban lévő, de panamai zászló alatt közlekedő Fremantle Highway a Watt-tengeren, nyílt vízen gyulladt ki eddig ismeretlen okból múlt szerdán. Onnan kelet felé vontatták, Schiermonnikoog sziget közelébe. A hajó a németországi Bremerhaven kikötőjéből indult el Egyiptom érintésével Szingapúrba, fedélzetén csaknem 3800 személyautóval, köztük 498 elektromos járművel. A hajó huszonhárom tagú indiai legénységének kimentése során több matróz megsérült, egyikük a mentőhajón életét vesztette.