Spar, élelmiszer, multi, áruház, kereskedelem

Nekiment a kormány a Sparnak, miután kiszivárgott, hogy rátennék a mancsukat a cég magyar érdekeltségeire

Gazdaság

A kisajátítástól való félelem miatt vagyont von ki Magyarországról a salzburgi központú Spar kereskedelmi csoport, amelynek részeként az észak-olaszországi, a szlovéniai, a horvátországi és az itteni piacon közreműködő svájci leánycégük kezelésébe adták a vagyonkezelési jogok egy részét – közölte Hans Reisch, a Spar Austria csoport vezérigazgatója egy ausztriai élelmiszeripari szaklapban – szúrta ki az Economx.

 

A  cikk szerint a Spar vezetője úgy fogalmazott: arra, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök különadókkal és árbefagyasztással „zaklatja” a nagy élelmiszerláncokat, a csoport úgy reagált, hogy egyrészt feljelentést tett az Európai Bizottságnál, másrészt átszervezték a Spar magyarországi működését, hogy így védjék a céget „Orbán karmaitól”.

Orbán állítólag azt kérte a kereskedelmi multitól: engedje meg rokonának, hogy befektessenek a magyar leányvállalatba.

Alapvetően a magyar kormány a részesedésen keresztül akarja átvenni a cégünk tulajdonjogát

– fogalmazott nyilatkozatában Hans Reisch. Felidézte, hogy az Európai Parlament még tavaly júniusban megállapította, hogy „mélyen aggasztja”, hogy nagyszámú cég kerül magyar oligarchák kezébe. A külföldi szereplők ráadásul egyre gyakrabban panaszkodnak a magyar hatóságok tömeges jogsértéseire és a megfélemlítési kísérletekre, a kereskedelmi vállalatokra nehezedő nyomás pedig nő.

A kormány válasza

A valótlan és rosszindulatú állításokkal szemben a kormány a családok és a rezsicsökkentés megvédése érdekében azokban a szektorokban – így többek közt a kiskereskedelemben, az energiaszektorban és bankszektorban – vezette be az extraprofitadókat, ahol azok keletkeztek – szögezte le hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Ezekben az ágazatokban az energiaválság és azt kísérő, megugró infláció okán olyan extra jövedelmek képződtek, amiért az érintett vállalatok nem dolgoztak meg. A kormány ezeket az extraprofitokat elvonta, az így keletkező bevételek biztosítják a Rezsivédelmi Alap finanszírozását. A magyar kormány elvi álláspontja ugyanis az, hogy a háború, a káros szankciók és az energiaválság árát nem a magyar családoknak kell megfizetniük.

A Nemzetgazdasági Minisztérium hangsúlyozza, hogy a kiskereskedelmi különadót az Európai Unió Bírósága jogszerűnek nyilvánította. Ezzel szemben minden más állítás alaptalan.

A magas élelmiszerinfláció visszaszorítása érdekében a kormány bevezette az alapvető élelmiszerekre vonatkozó árstopot, majd a kötelező akciózásról és az online árfigyelő rendszer elindításáról döntött. A célzott kormányzati intézkedések eredményesnek és hatékonynak bizonyultak, az előző évhez képest 2024 februárjára az infláció 3,7 százalékra, ezen belül az élelmiszerinfláció pedig 2,2 százalékra csökkent.

A SPAR – kommunikációja alapján – ezekkel a kormányzati intézkedésekkel nem ért egyet. Ez a magatartás szemben áll a magyar fogyasztók érdekeivel.

A Nemzetgazdasági Minisztérium kiemeli, hogy a kormányt érintő támadások hátterében nem a SPAR által megfogalmazott intézkedések állnak, annak valós oka az érintett kiskereskedelmi vállalat veszteséges gazdasági helyzete. A SPAR Magyarország Kft. működése ugyanis nem hatékony, mivel piaci versenytársaihoz képest magasabb költségszerkezettel rendelkezik, emellett a piaci és az árversenyben is alulmarad. Ahelyett, hogy hatékonyságát és versenyképességét megerősítő lépéseket tenne, továbbá beszállna a piaci árversenybe, kétségbeesésében alaptalan álhíreket terjeszt.

Az NGM végezetül arra figyelmeztet, hogy a magyar piacon csak olyan vállalkozások maradhatnak, amelyek jogkövető magatartásuk mellett figyelembe veszik a hazai fogyasztók érdekeit, azaz jó minőségű és jó áron elérhető termékeket kínálnak a magyar családok számára.