Több száz, zömmel kisgyerekes család él minden komfortot nélkülöző hétvégi házakban, viskókban Miskolc peremén. Nekik már a mozgóbolt érkezése is kisebb csoda volt.
A völgyben mindenki egy jobb életről álmodik. Az is, aki már beletörődött abba, hogy élete végéig itt marad, és az is, aki próbál innen kitörni. A mindennapok keservesek, az alapvető létfenntartásért is küzdeni kell. Nincsenek aszfaltozott utak, nyáron a por beleng mindent, ősszel, télen pedig beleragadnak a sárba, olyankor van, hogy napokig nem tudnak bemenni a városba.
Vezetékes víz, szennyvíz itt nincsen, fúrt kútra alig egy-két családnak telt. A város annak idején hat közkutat állított fel, de a völgy távolabbi pontjain élőknek akár kilométereket is gyalogolniuk kell, míg elérik az egyiket. Nem véletlen, hogy errefelé szinte mindenki babakocsival közlekedik, akár van kisgyereke, akár nincs: egy masszívabb járgányba akár több kanna víz is betehető, és tolni is könnyebb, mint kézben cipelni. Különösen mosás idején látni marmonkannákkal megpakolt kiskocsikat, máskor pedig a gyerekeket szalajtják egy-egy nagyobb ötliteres flakonnal vízért.
Hiába él a völgyben több ezer potenciális vásárló, egyetlen bolthálózat sem nyitott itt üzletet. Sokáig két lehetőségük volt a helyieknek, ha élelmiszerhez akartak jutni: beutaztak Miskolcra, vagy bekerültek az úgynevezett élelmiszer-uzsoraláncba, azaz bizonyos tehetősebb, autóval rendelkező, s emiatt az árut idejuttatni képes családoktól vásároltak kenyeret, párizsit kamatos kamatra, míg végül akár a saját házukkal vagy gyakran egyfajta rabszolgamunkával fizették meg a „hitelt”.
Idéntől viszont mozgóbusz látja el a helyieket kenyérrel, hússal, tejtermékekkel, és persze üdítővel, sörrel. A jármű rendszerint a telep közösségi háza előtt parkol, és ottjártunkkor is meglehetősen hosszú sor kígyózott előtte. Működtetője egy miskolci roma férfi, Horváth Ferenc, aki korábban Svájcban dolgozott hegesztőként, de aztán megelégelte a vándoréletet, hazajött, és belevágott ebbe a vállalkozásba.
A nyitás óta eltelt kevéske idő még nem elég arra, hogy megvonják a mozgóbusz társadalmi hasznosságának mérlegét, de az óvatos tapasztalatok azt mutatják, hogy csökkent az uzsoráztatás a telepen. A megfizethető áron kínált, helybe hozott élelmiszer enyhíti a kiszolgáltatottságot.
A Lyukóvölgyben készült helyszíni riport itt olvasható tovább.
